Pesti Srácok

Fizetés és juttatások munka nélkül – Folytatódik a DK-s parlamenti színjáték

Fizetés és juttatások munka nélkül – Folytatódik a DK-s parlamenti színjáték

Ezentúl is távol tartja magát a parlamenti munkától a Demokratikus Koalíció, mivel a Gyurcsány-párt képviselői rendre távol maradnak a Tisztelt Házban végzett munkától, ha pedig megjelennek a munkahelyükként szolgáló Országgyűlésben, akkor sem a szabályoknak megfelelően végzik a dolgukat. A DK 2016-ban egyszer már eljátszotta ugyanezt, miközben a fizetésüket felvették.

Ellentmondásos a Demokratikus Koalíció (DK) eddigi munkája az új Ország­gyűlésben, ugyanis a Gyurcsány-párt képviselői a plenáris üléseken általában néhány fővel képviseltetik magukat, emellett a DK egy alkalom kivételével nem élt a parlamenti vitaformák közül a legnagyobb érdeklődéssel kísért napirend előtti felszólalás lehetőségével, ami rendszerint az éles politikai viták terepe a kormánypárti, valamint az ellenzéki frakciók között. Még a hétfői ülésnapon döntött úgy Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke és a DK parlamenti frakciójának a vezetője, hogy megtöri a csendet, és egy erős hangvételű napirend előtti felszólalásban arról beszélt, hogy a pártja törvénytelennek tekinti az új kormányt, mivel szerintük a kabinet megtörte a népakaratot – írja a Magyar Nemzet. Ezután Gyurcsány Ferenc vezetésével a DK-frakció kivonult az ülésteremből, hogy bojkottálják Orbán Viktor miniszterelnökké választását.

Emlékezetes, hogy az Országgyűlés május 2-i alakuló ülésén hasonló színjátékot adtak elő Gyurcsányék, miután a képviselői eskütétel idejére megjelentek az ülésteremben, hogy az eskü elmondása után azonnal távozzanak. A DK-vezér a felszólalásában azzal magyarázta ezt a kettősséget, hogy szerinte élni kell a törvény adta lehetőségekkel, de nem tartja a parlamentet – ami egyébként a képviselők munkahelyeként szolgál, az itteni munkájuk után kapják a fizetésüket – a politizálás legfontosabb terepének. A bizottsági munkában ugyanakkor részt vesznek a Gyurcsány-párt képviselői, de a héten lezajlott miniszterjelölti meghallgatások során az adott bizottság feladatköréhez nem tartozó, főleg aktuálpolitikai ügyekben tettek fel kérdéseket a jelölteknek.

A DK-sok egyébként nem először adják elő ugyanezt a színjátékot. Emlékezetes: Gyurcsány Ferenc 2016 októberében a tőle megszokott pátosszal jelentette be, hogy a Népszabadság kiadásának felfüggesztése miatt végleg (!) kivonulnak a Házból. A bukott miniszterelnök ekkor közölte: nem vesznek részt az üléseken és a bizottsági munkákban, nem hallgatják végig a napirend előtti hozzászólásokat, és szavazni is csak akkor járnak be, ha matematikailag szükség van rájuk a kétharmados gombnyomásoknál, hogy ne legyen meg a Fidesz kétharmada. Mivel az alaptörvény szerint a képviselő mandátuma megszűnik, ha egy éven keresztül nem vesz részt az Országgyűlés munkájában, a DK-sok azt tervezték, hogy majd egy év múlva bemennek, és megnyomják a gombot egy „jelentéktelenebb” szavazáson.

PestiSracok facebook image

– közölte Gyurcsány. Hangoztatta: tisztában vannak azzal, hogy a távolmaradásért pénzbüntetést szabhatnak ki rájuk, de ennek ellenére sem mennek vissza. Sőt, közölte azt is, hogy a Demokratikus Koa­líció parlamenti képviselői többé nem vesznek fel képviselői fizetést. Gyurcsány ekkor sem bontotta ki az igazság minden részletét: alig négy hónap elteltével a párt akkori szóvivője, Gréczy Zsolt ugyanis elismerte, hogy bár képviselőik nem járnak be a Parlamentbe, továbbra is felveszik az alapfizetésüket.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.