Pesti Srácok

Hadházy Ákos körül fogy a levegő: most épp Jámbor Andrással akasztotta össze a bajszát

null

Kiváló kapcsolat lehet a baloldali szövetségesek között, hiszen úgy tűnik, a legtöbb konfliktust a médiában vagy a közösségi oldalakon keresztül beszélik meg. Korábban Hadházy Ákos üzent az elvtársaknak, amikor azt mondta, hogy Fidesz-kollaboráns az az ellenzéki politikus, aki beül a parlamentbe. Most pedig Jámbor András feszült Hadházynak a Facebookon, mert szerinte nehéz vele vitatkozni, mert aki nem úgy gondolkodik, mint ő, azt beskatulyázza. Ezt követően a segítségét ajánlotta fel Hadházynak.

– veti Hadházy szemére Jámbor András egy Facebook-kommentben. A két ellenzéki képviselő annak kapcsán keveredett vitába, hogy Hadházy Ákos nem ért Karácsony Gergely azon kijelentésével, hogy a választás tisztaságáról szóló viták nem érdeklik az embereket. Jámbor szerint csak nagyon gyenge az összefüggés a parlamenti munkáról szóló vita és a demokrácia visszaállítása között. A józsefvárosi képviselő szerint csúsztatás, hogy aki szerint ez elitvita, azt nem érdekli a demokrácia. A Párbeszéd frakciójában ülő Jámbor azt írja: az ellenzéknek kevés az erőforrása, ezért

PestiSracok facebook image

Jámbor András szerint Hadházynak különleges felelőssége van, hogy összeköti-e az eredeti két kérdést.

– tette hozzá a józsefvárosi országgyűlési képviselő.

Forrás: Mandiner

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.