Pesti Srácok

Helló! – üzente Biden Kim Dzsongunnak

Helló! – üzente Biden Kim Dzsongunnak

Washington fel van készülve Phenjan bármilyen lépésére, és nem aggódik az észak-koreai rezsim esetleges nukleáris kísérlete miatt - szögezte le Joe Biden amerikai elnök a dél-koreai Oszanban található amerikai légitámaszpontra tett látogatása során, ahova Jun Szuk Jol új dél-koreai államfő társaságában érkezett.

Biden hangsúlyozta, hogy Washington továbbra is nyitott a párbeszédre. Arra a kérdésre, mely szerint üzen-e valamit Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek, Biden mindössze egyetlen szóval válaszolt:

A dél-koreai elnökkel korábban tartott közös sajtótájékoztatón Biden azt mondta, hogy csak abban az esetben hajlandó személyesen találkozni Kim Dzsong Unnal, ha az észak-koreai vezető őszinte és komoly lesz, ám azt nem fejtette ki, hogy ez miből válhat nyilvánvalóvá. Ekkor hozzátette azt is, hogy felajánlotta az Egyesült Államok segítségét Észak-Koreának a koronavírus-járvány leküzdéséhez, de továbbra sem kapott választ.

PestiSracok facebook image

Észak-Korea az idén már több alkalommal tesztelt nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákat. Washington és Szöul is attól tart, hogy a megrekedt nukleáris leszerelési tárgyalások közepette a kommunista állam ismét elkezdheti atomfegyverek tesztelését, amellyel 2017-ben felhagyott.

A nap folyamán Biden találkozott a Hyundai dél-koreai autógyártó vállalat ügyvezető igazgatójával, Eui Szun Csunggal is, és bejelentette, hogy a vállalat egyebek között 5,5 milliárd dollár értékben fektet be egy elektromos autókat gyártó georgiai gyárba.

- húzta alá az elnök.

Bejelentette azt is, hogy telefonon gratulált Ausztrália leendő miniszterelnökének, Anthony Albanese-nek. Az Albanese vezette Munkáspárt csaknem egy évtizeden át tartó ellenzéki politizálás után kapott lehetőséget a kormányalakításra a szombaton rendezett parlamenti választások után. A majomhimlőre kitérve Biden leszögezte: a megbetegedéseket nem szabad figyelmen kívül hagyni, és az amerikai egészségügyi tisztségviselők már vizsgálják a kezelési és oltási lehetőségeket. Biden pénteken érkezett Dél-Koreába, vasárnap pedig Japánban folytatja körútját.

Forrás: MTI; Fotó: Twitter

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.