Pesti Srácok

Karácsony a rakpart után a Lánchidat is elzárná az autók elől

Karácsony a rakpart után a Lánchidat is elzárná az autók elől

Nem kell ettől félni – nyilatkozta a rakpart lezárásáról Karácsony Gergely, aki ráadásul még a Lánchídról is kitiltaná az autós közlekedést. A főpolgármester annak ellenére ragaszkodik a tervéhez, hogy az intézkedés ellen már több szervezet is szót emelt.

Jelenleg a tervezési folyamatban van a rakpart lezárása, és várhatóan 2023 második felében indulnak el a munkálatok – nyilatkozta legutóbbi sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzet kérdésére válaszolva Karácsony Gergely. A főpolgármester azt nem tudta megmondani, hogy konkrétan mennyibe kerülnek a munkálatok a tehermentesítéssel, forgalomtechnikai átalakításokkal együtt. Véleménye szerint nagy az igény a rakpart megnyitására a gyalogosok és a biciklisek előtt, majd megnyugtatásul megjegyezte:

A lépés a főpolgármester választási programjában szerepelt, mindenképp végre szeretné hajtani. A társadalmi igényt, amelyet az országgyűlési választások kampányában a főpolgármester eltitkolt, hogy azokkal ne rontsa a baloldal esélyeit, most többek között egy közvélemény-kutatásra alapozza, amely szerint az emberek jelentős része támogatná a pesti rakpart gyalogos- és kerékpárosbarát fejlesztését. A főpolgármester pár nappal ezelőtt a Facebook-oldalán tette közzé egy bejegyzést, amelyben a Medián által végzett közvélemény-kutatásra hivatkozva ecseteli, hogy a pesti rakpart egy szakasza gyalogossétánnyá változhat. Karácsony szerint a fővárosiak többsége támogatja a pesti rakpart lezárását.

PestiSracok facebook image

– írta közösségi oldalán a főpolgármester. Szerinte a budapestiek többsége támogatja a pesti alsó rakpart fejlesztését, amellyel kapcsolatban megjegyezte, hogy a pesti rakpart egy belvárosi szakasza teljesen gyalogos, autómentes sétánnyá változhat. Karácsony legutóbbi sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a lépés a választási programjában szerepelt, és ezt a programot mindenképp szeretné végrehajtani. Az intézkedés ellen már több szervezet is szót emelt, többek között a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és a Magyar Autóklub is. Karácsony Gergely korábbi megszólalásaiban már kinyilvánította véleményét intézkedésének következményeiről.

– Budapest főpolgármestere tavaly nyáron nyilatkozott így, amikor a budapesti dugók a leginkább nehezítették a fővárosi közlekedést. Az autóklub szerint az új szabályozás tovább nehezítené a Budapesten való áthaladást, amely már így is terhelt, nem is beszélve a rakparton működő vagy szolgáltatást nyújtó vállalkozások helyzetéről. A teljes lezárásról nem volt szakmai egyeztetés, nincsenek hatástanulmányok és megvalósíthatósági tervek, illetve nem ismertek a forgalomszámlálási adatok sem. Karácsony Gergely azonban itt nem állt meg, mert a rakpart után a Lánchídról is kitiltaná az autósokat.

– mondta. Hozzátette: támogatná a civil és zöldszervezetek ötletét azzal kapcsolatban, hogy a felújított hídra ezentúl csupán a buszok és a kerékpárosok hajthatnak fel. Budapest vezetője azt is leszögezte, hogy ezekkel a civil szervezetekkel még a Lánchíd megnyitása előtt, ősszel mindenképpen tárgyalni fog.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.