Pesti Srácok

Legalább tízen meghaltak egy amerikai lövöldözésben

Legalább tízen meghaltak egy amerikai lövöldözésben

Legalább tíz ember meghalt és hárman megsérültek, amikor egy golyóálló mellényt viselő fegyveres tüzet nyitott egy szupermarketben a New York állambeli Buffalóban. A nevük elhallgatását kérő rendvédelmi tisztviselők azt közölték az AP amerikai hírügynökséggel, hogy az elkövetőt őrizetbe vették. A nyomozók úgy vélik, hogy a férfi élőben közvetíthette a lövöldözést az interneten, és azt is vizsgálják, hogy közzétett-e egy kiáltványt is.

A hatóság emberei szerint a gyanúsítottat Payton Gendronnak hívják, tizennyolc éves, és a New York állambeli Buffalótól körülbelül 200 mérföldre délkeletre fekvő Conklin városából érkezett a helyszínre, hogy elkövesse tettét. A férfit még szombat este kihallgatta az amerikai szövetségi nyomozó hivatal (FBI) is. A hatóságok "gyűlöletbűncselekménynek és faji indíttatású erőszakos szélsőségességnek" nevezték a lövöldözést. A hivatalos közlések szerint az áldozatok közül tizenegyen afroamerikaiak, ketten pedig fehérek. A szupermarket egy túlnyomórészt afroamerikaiak által lakott negyedben található, körülbelül három mérföldre (csaknem öt kilométerre) északra Buffalo belvárosától. A rendőrök lezárták az áruház parkolóját. A szemtanúk beszámolója szerint a fegyveres a golyóálló mellényen kívül katonai stílusú ruházatot is viselt, és a húszas évei elején járó fehér férfinek tűnt.

– számolt be az esetről a 20 éves Braedyn Kephart. Kathy Hochul, New York állam demokrata párti kormányzója azt írta a Twitteren, hogy "szorosan figyelemmel kíséri a szülővárosa, Buffalo egyik élelmiszerboltjában történt lövöldözést". Közlése szerint az állami tisztviselők felajánlották segítségüket a helyi hatóságoknak. Az Erie megyei seriff hivatala közölte, hogy a teljes rendelkezésre álló személyzetét arra utasította, hogy segítsenek a buffalói rendőrségnek. Anthony Coley, az amerikai igazságügyi minisztérium szóvivője közölte, hogy Merrick Garlandot, a tárca vezetőjét is tájékoztatták a lövöldözésről. A bűntény alig több mint egy évvel azután történt, hogy 2021 márciusában, a Colorado állambeli Boulder egyik élelmiszerboltjában egy fegyveres tíz embert megölt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: EPA/BRANDON WATSON

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.