Pesti Srácok

Lengyelországban fogták el Európa egyik legkeresettebb magyar bűnözőjét (Videó!)

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda tájékoztatása szerint Lengyelországban fogták el Európa egyik legkeresettebb magyar bűnözőjét. Az ötvenöt éves P. Zoltánt a célkörözési nyomozóik információja alapján kapták el Kępno városában.

A férfit évek óta keresték a rendőrök, több éve fenn volt a magyar TOP 50-es körözési listán, míg 2021-ben felkerült a legkeresettebb európai bűnözőket tartalmazó EU Most Wanted és az INTERPOL körözési listájára is. Bűnlajstromán a lopástól kezdve a súlyos testi sértésen és a fegyveres rabláson át az emberölésig, akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő súlyos bűncselekmények szerepeltek. Ő volt az, aki 2014. szeptember 29-én Budapesten, a XVII. kerületben társaival kínai állampolgárokat rabolt ki fegyverrel. A támadás során sorozatlövő fegyverrel tüzet nyitottak az áldozatok kocsijára, majd nagy összegű (400 millió forint értékű) valutát zsákmányoltak. Miután P. Zoltánt azonosították a hatóságok, eltűnt, és azóta is szökésben volt.

Az NNI a fegyveres, veszélyes körözött személyként számon tartott P. Zoltán keresését 2019-ben kezdte el. Miután felmerült a gyanú, hogy külföldre távozott, a magyar fejvadászok felvették a kapcsolatot az európai célkörözési hálózattal. Az elmúlt mintegy három évben a magyar nyomozók összedolgoztak német, holland, román, osztrák és lengyel kollégáikkal, hogy a szökevény nyomára bukkanjanak. P. Zoltánnak évekig sikerült egérutat nyernie, néhány napja azonban kiderítették, hogy hamis román iratokkal Lengyelországban bujkál. A férfit végül szerda este Kępno városában a helyi rendőrök egy lakásban elfogták. Kiadatásáról a lengyel bíróság fog dönteni.

A férfi az Europol honlapján is a legkeresettebbek között szerepelt. Társaival együtt két férfit azzal bízott meg, hogy elszámolási vitájuk miatt öljék meg korábbi üzletfelüket – írták róla. A két bérgyilkos 2014 augusztusában késsel több életveszélyes sebet ejtett a sértetten, akit azonban még idejében megtaláltak és a gyors orvosi segítségnek köszönhetően túlélte a támadást. Egy hónappal később P. Zoltán és társai – magukat rendőrnek kiadva – elraboltak 400 millió forintnyi valutát kínai üzletemberektől, majd gépjárművel elmenekültek, miután üldözőikre gépfegyverből több lövést adtak le.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/Police.hu; Fotó: Police.hu

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.