Pesti Srácok

Letették esküjüket az ötödik Orbán-kormány miniszterei, akiket Orbán Viktor mutatott be a parlamentben

null

Az ötödik Orbán-kormány tizenegy minisztere a keddi parlamenti ülésen letette az esküjét, Orbán Viktor felszólalásában pedig elmondta, hogy melyik minisztertől mit vár, és milyen kihívások állnak a kormány és a világ előtt is. A kormányfő kiemelte, hogy egy geopolitikai átrendeződésnek vagyunk a tanúi. Az országgyűlési képviselőktől azt kérte, hogy támogassák a kormány munkáját, hiszen most nem lehet széthúzni. Előtte a képviselők többek között döntöttek az Alaptörvény módosításáról, immáron a tizedik alkalommal, de a pedagógussztrájkkal kapcsolatban is hoztak határozatot, miszerint sztrájk miatt nem maradhat el tanóra az érettségi előtt álló osztályokban, és nem szenvedhet csorbát a sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása sem. A napirend előtti felszólalásokban pedig szó volt arról, hogy miért nem lesz külön egészségügyi minisztérium, miben nyilvánulnak meg a kormány környezetvédelmi törekvései, és a Momentum frakcióvezetője miért nem tudja, hogy milyen tervei vannak a kormánynak a következő négy évre.

Orbán Viktor kedden délután hivatalosan is bemutatta új, immár ötödik kormányának tagjait. Bár nem először tesz eleget a köztársasági elnök kérésének, de mégis páratlan ez a magyar történelemben, hiszen ilyen egységes támogatás nem állt még föl kormány mögött.

– hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Orbán Viktor.

– részletezte a kormányfő.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

– jegyezte meg a kormányfő.

Az eskütétel után a kormány tagjai, a képviselők és a Ház elnöksége együtt énekelték el a Himnuszt. A parlamenti patkó bal oldala nem véletlenül üres: Gyurcsányék előre bejelentették, hogy nem adják meg a kellő tiszteletet, és nem vesznek részt az ünnepélyes ceremónián. Így is lett. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

– jelentette ki Orbán Viktor, aki hozzátette: a belügyminiszter megszervezte a közmunkarendszert, ami sokat segített az embereknek visszatalálni a munka világába.

– fűzte hozzá a kormányfő.

– mondta a miniszterelnök-helyettesről Orbán.

– jegyezte meg Orbán Viktor.

– folytatta a miniszterelnök.

– jegyezte meg a kormányfő.

– tette hozzá a miniszterelnök.

– folytatta a kormányfő.

– mutatta be új miniszterét Orbán Viktor.

– folytatta.

– mondta régi/új miniszterének Orbán.

– folytatta.

– kérte Szijjártót Orbán.

– hangsúlyozta a miniszterelnök.

– zárta beszédét Orbán Viktor, majd közösen elénekelték a Himnuszt.

Korábban a napirend előtti felszólalásokkal indult az ülés

Jakab István elnöklésével vette kezdetét a mai Országgyűlés. A napirendi előtti felszólalásokat az LMP képviselője, Csárdi Antal kezdte, aki azt kérdezte, mit tett a kormány azért, hogy ne inflálódjanak el a bérek. A képviselő szerint egy hét alatt érezhetően drágult az alapvető élelmiszerek ára.

– mondta Csárdi példaként.

– javasolta Csárdi Antal.

Tállai András válaszában elmondta Csárdinak, hogy az inflációról nem a kormány tehet, az az egész világot és különösen Európát terheli.

– hívta fel a figyelmet az államtitkár. A magyar kormány jóval több intézkedést tett az árak visszaszorítása érdekében, mint más államok vezetése. Az a vád, hogy reálérték-csökkenés van, nem igaz Tállai szerint, hiszen a minimálbér és a nyugdíj is emelkedett. Az inflációnövekedésben pedig tévesen állította Csárdi, hogy Magyarország az élmezőnyben van, mert például Lengyelországban magasabb az infláció – hívta fel a figyelmet Tállai.

A környezetvédelemről beszélt a Párbeszéd, miközben dugók vannak és leszerelt kukák

A Párbeszéd politikusa, Szabó Rebeka arról beszélt, hogy a környezetvédelemhez tartozó területek négy minisztérium alá fognak tartozni a jövőben, ami szerinte probléma, az energiaellátásunk miatt pedig fontos lenne a megújuló energia. Szerinte nem most kellene elkezdeni az átállást, hanem ezt már rég el kellett volna kezdeni.

– emlékeztett Szabó. Az állatvédelem is szóba került, mert Szabó szerint nincs, aki betartassa a törvényeket, ezért sok még mindig az állatkínzás.

Szabó Rebeka, a Párbeszéd országgyűlési képviselője. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Bodó Sándor válaszolt Szabó Rebekának; az államtitkár elmondta, hogy az állatvédelemből és a környezetvédelemből az ellenzék mindig politikát csinál.

– emlékeztetett.

– hívta fel a figyelmet.

– összegzett Bodó Sándor.

Tovább kell növelni a pedagógusok és egészségügyi dolgozók bérét

Szabó Sándor az MSZP részéről azt kifogásolta, hogy például nem lesz külön egészségügyi minisztérium. Kitért arra, hogy az egészségügyben dolgozók ki vannak zsigerelve, nincsenek megbecsülve. Több egészségügyi szervezet jelezte: most, hogy hamarosan megszűnik a felmondási tilalom, újabb felmondási hullám lesz. Az orvosok és az ápolók bérkülönbsége pedig óriási. A pedagógusokra is kitért Szabó: szerinte az ő bérüket is tovább kellene növelni, mert a fizetésük megalázóan alacsony, ezért egyre kevesebben vannak.

– kérte a kormánytól az MSZP képviselője.

Rétvári Bence elmondta: eddig is arra törekedtek, hogy erkölcsileg és anyagilag is megbecsüljék az egészségügyi dolgozókat és a pedagógusokat is.

– emlékeztetett az államtitkár. Az egészségügyi bérfeszültséget tekintve elmondta: hetvenkét százalékkal nőtt a az ápolók fizetése, az orvosok bére pedig két és félszeresére növekedik.

– hangsúlyozta Rétvári Bence.

Szabó Sándor MSZP-s országgyűlési képviselő. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A Momentum szerint kiszámíthatatlanság van

A Momentum részéről Fekete-Győr András szólalt fel és elmondta, hogy a kormánypárti képviselőknek nincs fogalma arról, hogy mit fog tenni Orbán Viktor.

– tette hozzá. Szerinte a magyar emberek bizonytalanságát kellene csökkenteni.

– sorolta zagyvaságait a Momentum bukott elnöke.

Orbán Balázs államtitkár. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Orbán Balázs válaszában elmondta: Orbán Viktor már elmondta beszédében a parlamentben korábban, hogy mit tervez a következő négy évben; az, hogy ezen a Momentum nem vett részt, nem azt jelenti, hogy nincs kiszámíthatóság és terv. Példaként említette, hogy a családpolitikát folytatja a kormány, a munkahelyeket és a nyugdíjak reálértékét megőrzik – igyekezett fényt gyújtani Fekete-Győr fejében az államtitkár.

Többféle módon segítjük a háború sújtotta területet

A háború is téma volt a parlamentben: Szijjártó Péter elmondta, hogy súlyos kockázatot jelent a szomszédos országoknak, ha háború van a határ másik oldalán, ezért is vagyunk érdekeltek a békében. A külügyminiszter hozzátette, hogy nem szállítunk fegyvereket, mert célponttá válhatunk. Minden menekültet fogadtunk és segítünk. Azt pedig kikérte magának a politikus, hogy egyesek összemossák a migránsokat a szomszédból érkező menekültekkel.

– szögezte le.

– tette hozzá.

– hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Döntöttek a képviselők az új kormány szerkezeti kereteiről

Elfogadta a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényhez kapcsolódó törvénymódosításokat az Országgyűlés. A sürgős tárgyalásban megvitatott jogszabálycsomagot 136 igen szavazattal, 45 ellenvoks mellett fogadták el a képviselők. A minisztériumok felsorolásáról szóló törvény alapján tizenegy tárca áll fel. Ezek közül újnak tekinthető a Technológiai és Ipari Minisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, az Építési és Beruházási Minisztérium, amelyek részben az Emberi Erőforrások Minisztériuma, részben az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyébe lépnek, valamint a Miniszterelnökségből történő kiválással jönnek létre.

A kormány a miniszterek sorát kiegészíti olyanokkal, akik saját szakterületet kapnak, de feladataik ellátásában nem saját, hanem egy másik minisztérium vagy a Miniszterelnöki Kormányiroda segítik őket. Egységesülnek a miniszterekre vonatkozó rendelkezések, így az új szabályozás értelmében azok a miniszterek, akik nem vezetnek önálló minisztériumot, ugyanolyan jogállású miniszterek lesznek, mint akik egy-egy tárca élén állnak.

A törvény szétválaszt eddig együtt kezelt területeket. Ilyen a szociális és a nyugdíjpolitikáért való miniszteri felelősség, vagy az, hogy az oktatásért való felelősség helyett a köznevelésért és a felsőoktatásért való felelősség jelenik meg. A gazdaságpolitika makrogazdasági szabályozásáért való felelősség és a gazdaságpolitikáért való felelősség eddig külön-külön szerepeltek a jogrendszerben, mostantól azonban összevonva lesznek, makrogazdasági megalapozásért való felelősségként. A törvény önálló felelősségi körként hozza létre a kulturális diplomáciáért és a külföldi magyar kulturális intézetekért való felelősséget, amely eddig a külpolitikai szakterület részét képezte. Az önálló kulturális intézetek irányításával összefüggő jogokat a kulturális diplomáciáért felelős miniszter fogja gyakorolni. A vízi létesítményekkel kapcsolatos feladatok az állami beruházásokért felelős miniszterhez kerülnek, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány létesítése során az állam képviseletében a felsőoktatásért felelős miniszter jár el.

Módosul az országgyűlési törvény is, lehetővé téve, hogy a plenáris üléseken a kormányfő helyett a miniszterelnök politikai igazgatója válaszoljon interpellációkra vagy kérdésekre, és tanácskozási joggal részt vegyen az Országgyűlés ülésein, ha rendelkezik képviselői megbízatással.

Átmeneti szabályokat fogadott el a Ház a veszélyhelyzet megszűnésére

A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszűntével a kormány rendkívüli jogrendben hozott intézkedései hatályukat vesztik, ami átmeneti rendelkezések bevezetését teszi szükségessé. Az erről szóló jogszabályt 136 igen szavazattal, 45 nem ellenében fogadta el a Ház.

  • Az idősgondozás segítése céljából elindul a Gondosóra-program, amely egy segélyhívó eszközt és egy hozzá kapcsolódó távfelügyeleti és diszpécserszolgálatot nyújt az időseknek. A jogszabály tartalmazza az ehhez kapcsolódó adatkezelési szabályokat.
  • A törvény megteremti a munkaerő képzését támogató GINOP program végrehajtásához szükséges szabályokat.
  • Emellett fenntartja a harmadik országból érkező munkavállalókra vonatkozó, veszélyhelyzet alatt kialakított szabályokat.
  • Ugyancsak tovább alkalmazhatók az önfoglalkoztatók támogatására kialakított veszélyhelyzeti szabályok.
  • Három hónapig lehet még forgalmazni otthoni használatra gyorsteszteket, utána ismételten csak az egészségügyi szolgáltatók végezhetnek koronavírus-teszteket.
  • A jövőben már nem érvényesül az automatikus házi karantén szabálya a magáncélú külföldi utazásról hazatérőkre, és az a szabály is megszűnik, hogy erre az időszakra nem jár táppénz.

Változnak a pedagógussztrájk szabályai is, a módosítás érinti az elégséges szolgáltatást: nem maradhat el tanóra az érettségi előtt álló osztályokban, de nem szenvedhet csorbát a sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása sem. Más esetben a tanórák ötven százalékát kell megtartani, de folyamatos felügyeletet kell biztosítania az iskolának, lehetőleg az osztályok összevonása nélkül, a diák saját oktatási intézményében. A jogszabály tartalmazza a szankciókat arra az esetre, ha a munkavállaló nem a törvényben szabályozott sztrájkjogával él, hanem más okból tagadja meg a munkát.

Elfogadták az alaptörvény tizedik módosítását

A kormány veszélyhelyzetet hirdethet a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet vagy humanitárius katasztrófa esetén is – döntött az alaptörvény tizedik módosításával az Országgyűlés. A képviselők 136 igen és 36 nem szavazattal fogadták el a kétharmados támogatást igénylő módosítást. A parlament ugyancsak elfogadta – 136 igen és 45 nem szavazattal – az alaptörvény-módosítással összefüggésben a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.

Fontos változás az alaptörvényben, hogy az orosz–ukrán háborúra hivatkozva 2023. július 1-je helyett már idén november 1-jén hatályba léptetik a különleges jogrend új szabályait. Ez alapján a különleges jogrendnek csak három esete lesz: a hadiállapot, a szükségállapot és a veszélyhelyzet. A most elfogadott tizedik módosítást Varga Judit igazságügyi miniszter kezdeményezte, és a javaslat indoklása szerint minden esetben meg kell valósulnia háborús cselekményeknek ahhoz, hogy a veszélyhelyzetet ki lehessen hirdetni.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.