Pesti Srácok

Ma iktatják be hivatalába Novák Katalint, hazánk első női köztársasági elnökét

null

Ünnepélyes ceremónia közepette ma iktatják be hivatalába Novák Katalint, hazánk első női köztársasági elnökét, aki posztját május 10-én foglalta el. A PestiSrácok.hu az esemény minden részletéről be fog számolni.

Novák Katalin mai beiktató ünnepsége reggel fél kilenckor a Kálvin téri református templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődik, majd a Kossuth téren katonai tiszteletadással és Balázs János, valamint Kádár Viktória zongoraművészek, illetve Rúzsa Magdi énekesnő koncertjével folytatódik. Utóbbi szimbolikus gesztusnak is tekinthető, hiszen a család ügyéért elkötelezett Novák Katalin beiktatásán a hármas ikreknek nemrégiben életet adó Rúzsa Magdi énekel. Fellép továbbá a Honvéd Táncegyüttes és az Angelica leánykar. A Parlament előtti beiktatási ceremóniával egy időben a Sándor-palotában nyílt napot tartanak.

Novák Katalin 1977-ben Szegeden, orvoscsaládban született. A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 2004-ben diplomázott, de ugyanebben az évben vett részt a Párizs-Nanterre-i Egyetem közösségi és francia jogi képzésén is. Kiváló francia nyelvtudásának köszönhetően Párizsban több képzésen is részt vett: előbb a Pont Neuf Alapítvány ösztöndíjasaként, később az IEP Paris szervezésében, illetve az Institut d’Etudes Politiques de Paris ösztöndíjasaként, a Párizsi Politikai Tanulmányok Intézete Nemzetközi kapcsolatok szakán tanult. Továbbá részt vett a francia Államigazgatási Egyetem és a Külügyminisztérium szervezésében megtartott európai uniós képzésen is. 2014 és 2020 között család- és ifjúságügyért felelős államtitkárként dolgozott, 2020 és 2021 között pedig a családokért felelős tárca nélküli miniszter volt. Közben, 2017 és 2021 között a Fidesz egyik alelnöke volt, országgyűlési képviselőként pedig 2018 és 2022 között tevékenykedett.

Forrás: híradó.hu; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image