Pesti Srácok

Másfél év szabadságvesztésre ítélték a hármashatár-hegyi támadót

Másfél év szabadságvesztésre ítélték a hármashatár-hegyi támadót

Másfél év szabadságvesztésre ítélte, valamint öt évre kitiltotta az adott területről a bíróság első fokon meghozott ítéletében a hármashatár-hegyi támadót. A Fővárosi Törvényszék ma másodfokon helybenhagyta az ítélet mértékét. Az ítélet mértékét – egy év hat hónap börtön – helybenhagyta, ám a rendelkező részt részben megváltoztatta ma a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság az idén 41 éves B. Ferenc perében. A férfi a hármashatár-hegyi ámokfutóként híresült el.

A vád szerint a terhelt több alkalommal támadott meg futó, kerékpározó és kiránduló személyeket a Hármashatár-hegyen. A sértetteket szidalmazta, lökdöste, megütötte, de volt olyan eset is, amikor tőrkéssel fenyegette, ismeretlen anyagot tartalmazó permettel szembefújta, vagy vascsővel, illetve fadarabbal próbálta megütni őket. A túrázók és kerékpárosok kedvelt hegyén hónapokon át próbálták elkapni őt előbb az összefogó civilek, majd a sportolónak beöltöző nyomozók, míg végül az összefogás sikerre vezetett.

Az elsőfokú tárgyaláson azonban B. Ferencre csak két támadást tudtak rábizonyítani. A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 2021. május 30-án kihirdetett ítéletében – bizonyítottság hiányában – egyrendbeli felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette, valamint a kétrendbeli könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vád alól felmentette, de egyrendbeli garázdaság bűntette és egyrendbeli garázdaság vétsége miatt egy év hat hónap szabadságvesztésre ítélte a férfit.

A börtönben végrehajtandó szabadságvesztés és a közügyektől való kétéves eltiltás mellett a bíróság öt évre kitiltotta a férfit a Budapest III. kerület, Bécsi út–Szépvölgyi út, a Budapest II. kerület, Szépvölgyi út–Zöldlomb utca–Kapy út–Kelemen László utca–Hűvösvölgyi út–Hidegkúti út és a Budapest és Pest megye határvonala által közrefogott területről. A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként vették figyelembe a vádlott büntetlen előéletét és az időmúlást, míg súlyosító körülményként a büntetőeljárás hatálya alatti elkövetést, a cselekmény kihívóan kötekedő jellegét, valamint azt, hogy a sértetteket váratlanul érte a támadás.

PestiSracok facebook image

Mint azt Szabó Tamás József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője a Magyar Nemzetnek elmondta, a másodfokon eljáró törvényszék annyiban változtatta meg az elsőfokú ítéletet, hogy a terheltet bűnösnek mondták ki kétrendbeli könnyű testi sértés vétségében, minden másban változatlanul hagyta a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság elsőfokú döntését.

B. Ferenc elfogásától, 2020 áprilisától 2021. június 10-ig volt letartóztatásban. A bent töltött egy év egy hónap beleszámít a büntetésébe. A börtönbüntetés jó magaviselet esetén harmadolható, azaz B. Ferenc 13 és fél hónap letöltése után szabadulhat feltételesen. Mivel 13 hónapot letöltött, ezért fél hónapra, azaz 15 napra még be kell vonulnia, aminek kitöltése után a büntetés-végrehajtási bíró dönti el, hogy feltételesen szabadlábra kerülhet-e, vagy sem. Azonnal visszakerül a fennmaradó büntetés letöltésére, ha újabb bűncselekményt követ el, vagy megszegi a hármashatár-hegyi kitiltó határozatot, és bármilyen okból belép a fent részletezett területre.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: police.hu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.