Pesti Srácok

Mélypontra süllyedt Biden népszerűsége májusban egy felmérés szerint

Mélypontra süllyedt Biden népszerűsége májusban egy felmérés szerint

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Joe Biden amerikai elnök népszerűségi indexe májusban hivatali idejének eddigi mélypontjára csökkent: az amerikai lakosság alig 39 százaléka elégedett a teljesítményével, és még a Demokrata Párt tagjainak körében is egyre növekszik az elnök tevékenységével kapcsolatos borúlátás.

Az AP-NORC pénteken közzétett felmérése szerint tíz amerikai állampolgár közül mindössze kettő gondolja úgy, hogy jó irányba mennek a dolgok az Egyesült Államokban, és az amerikai gazdaság jó állapotban van. Egy hónappal ezelőtt még tízből három gondolta így. A friss adatok szerint a Demokrata Párt szavazói közül 33 százalék véli úgy, hogy az ország jó irányba halad, míg áprilisban még 49 százalék.

A novemberi időközi választások előtt fél évvel Biden elnök népszerűsége a demokrata párti szavazók körében 73 százalékon áll, ami jelentős csökkenést mutat elnöksége korábbi időszakához képest: az AP-NORC 2021-es havi felmérései során Joe Biden népszerűségi indexe a Demokrata Párt szavazói között egyszer sem csökkent 82 százalék alá. A Republikánus Párt támogatóinak körében pedig tartósan rendkívül alacsony a hivatalban lévő elnök népszerűsége: az elmúlt hónapokhoz hasonlóan tíz republikánus szavazó közül kevesebb mint egy elégedett például azzal, ahogy a gazdasági kérdéseket kezelte. A teljes lakosság körében kétharmad azoknak az aránya, akik negatívan ítélik meg Biden ténykedését gazdasági téren. Az elmúlt hónapokban ez az adat alig változott, sőt január-február óta még enyhén emelkedett is.

A Demokrata Párt szavazói közül jelenleg 37 százalék véli úgy, hogy az elnök gazdaságpolitikája inkább használt, mint ártott, míg áprilisban még 45 százalék. Ugyanakkor a demokrata párti szavazók közül csak 18 százalék válaszolta azt, hogy az elnök gazdasági intézkedései inkább ártottak, mint használtak, míg 44 százalék szerint ezek a lépések nem jártak semmilyen érezhető hatással.

PestiSracok facebook image

Az AP amerikai hírügynökség és a Chicagói Egyetemen működő National Opinion Research Center (NORC) Center for Public Research közvélemény-kutató cég közös felmérése a felnőtt amerikai lakosságot reprezentáló 1172 fős minta tagjainak megkérdezésével készült május 12–16. között. A felmérés statisztikai mintavételi hibahatára plusz/mínusz 4 százalék.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.