Pesti Srácok

Mirkóczki Ádám kitiltotta a kormánypárti frakciót a városházáról? (Frissítve Mirkóczki nyilatkozatával!)

null

Az ellenzéki vezetésű önkormányzatok gyakorolják a jogállamiság nyugati értelmezését, vagyis elhallgattatnak mindenkit, akivel nem értenek egyet. A Fidesz-KDNP-frakció vezetője keddi sajtótájékoztatóján közölte, hogy Eger ex-jobbikos polgármestere kitiltotta a kormánypárti frakciót a városházáról.

Oroján Sándor közölte: Mirkóczki Ádám (Egységben a Városért Egyesület) polgármester hétfőn jelezte, hogy a jövőben nem biztosít a frakciónak helyiséget a városházán sajtótájékoztató tartásához. A frakcióvezető szerint az eset egy "reménytelen helyzetben lévő polgármester kétségbeesett kísérlete arra, hogy elhallgattassa a vele szemben kritikus véleményeket és képviselőket."

– mondta. Hozzátette: a történtek miatt először a nyilvánossághoz fordulnak, ha ez nem vezet eredményre, élni fognak a jogorvoslat minden lehetőségével. Amióta Mirkóczki Ádám elveszítette önkormányzati többségét, egyre "idegesebb és frusztráltabb", bár már korábban is voltak arra utaló jelek, hogy mindent megtesz a vele szemben ellenvéleményt megfogalmazók mozgásterének szűkítéséért – mondta Oroján Sándor. Példaként említette, hogy a polgármester korlátozta a képviselő-testületi ülésen a frakció tagjainak hozzászólási jogát, továbbá "visszaélt" ülésvezetői, illetve a koronavírus-járvány miatt kapott rendkívüli jogkörével. Beléptető kapukat szereltetett fel a városházán, amelyekhez nem biztosított mágneskártyát a képviselőknek, korlátozva ezzel szabad mozgásukat.

PestiSracok facebook image

A polgármester szerint nincs szó tiltásról

Mirkóczki Ádám portálunk érdeklődésére nyelvészkedni kezdett, hiszen szerinte szó sincs tiltásról: a volt jobbikos országgyűlési képviselő többször elismételte, hogy Oroján hazudik, hiszen ők korábban csak egy gesztust gyakoroltak azzal, hogy biztosítottak a Fidesz-KDNP-nek egy szobát a városházán, ahol sajtótájékoztatót tarthattak, ezt szüntetik be mostantól. Ezt azzal indokolta, hogy a kormánypárti frakció képviselői a hivatal munkatársait szakmaiatlansággal vádolták a sajtótájékoztatókon, ez pedig nem tetszett neki.

– fogalmazott Mirkóczki Ádám, majd azzal magyarázta tettét, hogy elődje, Habis László regnálása alatt egyszer sem volt ellenzéki sajtótájékoztató a városházán. A polgármester szerint a Fidesz-KDNP visszaélt a jóindulatával, majd azzal folytatta, szó sincs arról, hogy recsegne-ropogna alatta az összefogás, hiszen Oroján Sándor már többször temette őt és polgármesterségét, azonban két és fél éve hatalmon van, majd kijelentette, pont a Fidesz-KDNP az, amelyik összefogott az MSZP-vel és a Momentummal, hogy ne legyen meg neki a szükséges többség.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.