Pesti Srácok

Nem szavazta meg a szlovák parlament Fico mentelmi jogának felfüggesztését

null

A szlovák parlamenti képviselők szerda délután szavaztak Robert Fico (Smer-SD) mentelmi jogának felfüggesztéséről. A több napig tartó vita után a képviselők végül két szavazat híján nem tettek eleget az ügyészség kérésének, és nem adták ki a volt kormányfőt az igazságszolgáltatásnak.

Május 4-én szerda késő délután a szlovák törvényhozás szavazott Robert Fico mentelmi jogának felfüggesztéséről – számolt be a ma7.sk. A volt kormányfőre vonatkozó szavazás előtt a képviselők a titkos szavazás lehetőségéről döntöttek, amelyet végül elutasítottak. A jelenlévő 150 képviselőből mindössze 51 támogatta a titkos szavazást.

A Fico kiadásáról szóló vita még a múlt héten kezdődött. A Smer-SD azt hangsúlyozta, semmi sem indokolja, hogy vizsgálati fogságba helyezzék Ficót, és a kormánypártok visszaélnek a büntetőjoggal, valamint politikai célokra használják azt. A kormánypárti felszólalók többsége azt hangoztatta, hogy a bíróság hoz majd döntést, nem pedig a parlament; a törvényhozás csak utat enged az igazságszolgáltatásnak.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség őrizetbe vette Robert Kaliňákot. A Fico-kormány egykori belügyminiszterét Robert Fico korábbi háromszoros miniszterelnökkel, a Smer-SD elnökével együtt bűnszervezet alapításának és támogatásának bűntettével gyanúsítják. Erről ITT írtunk részletesebben.

PestiSracok facebook image

Forrás: ma7.sk; Fotó: bumm.sk

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.