Pesti Srácok

Román nyelvtanfolyamot indít és továbbra is árulókat keres Márki-Zay Péter

null

Az ellenzék bukott miniszterelnök-jelöltje a Hit Rádiónak adott interjút, ahol egyebek mellett arról számolt be, hogy román nyelvtanfolyamot indít Hódmezővásárhelyen, hiszen bezzegszomszédunknál annyira jó az élet, hogy ez a minimum, de emellett arra is kitért, hogy az ATV a Fidesz szócsöve, Hont András pedig egyenesen a kormánypártok megmondóembere.

Bár kicsit visszafogta szerepléseit a választás után Márki-Zay Péter, az ellenzék egykori miniszterelnök-jelöltje, de még így is sok meghívást fogad el. Pár napja például a Hit Rádió vendége volt, ahol bő egy órán keresztül beszélgetett Cs. Király Tamás műsorvezetővel. A műsor során vissza-visszatérő téma volt Románia. Keleti szomszédunkat mindig pozitív színben emlegette Márki-Zay: úgy véli, Romániában sokkal jobbak az utak, mint nálunk, sokkal hatékonyabban üldözik a korrupciót – szerinte a DNA nem politikai alapon végzi ezt a feladatot –, és már a magyarok járnak át a határon dolgozni, mert több a fizetés és kedvezőbbek az árak. A műsor legvégén az is kiderült: a minap a román konzullal beszélgetett, akinek felvetette, hogy „én, mint Erdély-járó ember – és sok honfitársam is – sokat nyerne azzal, ha Hódmezővásárhelyen indítanánk egy alap román nyelvtanfolyamot, amelyben udvariassági kifejezések és számok szerepelnek. Most ezt szervezzük” – idézte a kapitányt a Mandiner.

Az adás emlékezetes része volt az is, amikor Márki-Zay (ismét) beleszállt az ATV Öt című műsorának szereplőibe, külön kiemelve Hont Andrást. A téma úgy került szóba, hogy Márki-Zay szerint hatékonyan működött az unortodox kommunikációja (például a migránskérdésben), amelynek nyomán a Fidesz „nem mert megszólalni” bizonyos témákban.

PestiSracok facebook image

– fejtegette. Álellenzékinek azokat tartja, akiket „a Fidesz fizet azért, hogy kritizálják az ellenzéket”. Amikor a műsorvezető felhozta Hont András nevét, Márki-Zay láthatóan feszült lett.

– kérdezgette többször egyre agresszívabban. Amikor a riporter megemlítette, hogy Hont egyik munkahelye például a Fidesz-pártisággal nem vádolható Átlátszó, Márki-Zay így reagált:

Műsorvezetői felvetésre, miszerint az Ötben a kormányt is szokták kritizálni, Márki-Zay azt mondta, hogy akárhányszor belenézett, „mindig az ellenzéket szidták jókedvűen”. Márki-Zay szerint az ATV egy „feszültségvezető csatorna őfelsége ellenzéke számára”.

Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.