Pesti Srácok

Salvini: ha Európában nyolcvanmilliárd eurót költenek a fegyverekre, a béke elérése komplikálttá válik

null

Május végét tartja utolsó határidőnek a béke megteremtésére Ukrajnában Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője, aki szerint gabona-utánpótlás nélkül az Afrikában várható élelmiszerválság milliós migrációs áradatot indíthat el. Az olasz politikus szerint fegyverszállítmányok küldése helyett, elsősorban ezt a problémát kell orvosolni.

Matteo Salvini a római képviselőházban tartott sajtótájékoztatóján hangoztatta, hogy ha májusban elmarad a vetés, akkor ősszel nem lesz betakarítás. Az ukrán gabona nélkül „jelentős éhezés várható az afrikai kontinensen, s ez kezdetben humanitárius, majd társadalmi, végül olasz problémát is jelent majd (...), béke nélkül ősszel éhínség lesz, és húszmillió afrikai áll majd készen indulásra” – hangoztatta a volt belügyminiszter. Hozzátette, hogy éppen ezért májusig meg kell születnie a békének, amely „elengedhetetlen Ukrajna, Oroszország és Olaszország számára is”. A tájékoztatón Matteo Salvini bejelentette, hogy egyeztetést kért Mario Draghi miniszterelnöktől, aki csütörtökön tért vissza Washingtonból, ahol az amerikai elnökkel, Joe Bidennel tárgyalt. Salvini kifejtette, hogy a Liga számára elsőrendű célnak a minél előbbi tűzszünet számít, amelynek eléréséhez a párt európai összefogást sürget.

– mondta. A kormánypártok közé tartozó Liga vezetője elmondta: arra kérte Mario Draghi miniszterelnököt, hogy legyen a békét sürgetők zászlóvivője. „Van, aki Európában a háborúnak szurkol, de Olaszországnak, Franciaországnak, Németországnak a békéért kell tennie” – fogalmazott Salvini. Megjegyezte, hogy a felmérések azt mutatják, az olaszok többsége is békét akar.

PestiSracok facebook image

Mario Draghi az amerikai elnöknek megerősítette, hogy Róma újabb, a háború kezdete óta immár a harmadik fegyverszállítmányt küldi Ukrajnába, valamint további katonákkal erősíti a NATO-t az Ukrajnával szomszédos tagállamokban. A Corriere della Sera című napilap értesülései szerint a Kijevnek szánt szállítmányban fejlett technológiájú eszközök szerepelnek, valamint nehézfegyverek is. Utóbbiak miatt egy másik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) parlamenti szavazást sürgetett, de Mario Draghi kizárta a voksolást. A kormányfő május 19-én szólal fel a parlamentben, és ad választ a pártok felvetéseire.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Claudio Peri

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.