Pesti Srácok

Szerb miniszterelnök: a bombariadókkal nyomást akarnak gyakorolni Belgrádra, hogy szankcionálja Moszkvát

Szerb miniszterelnök: a bombariadókkal nyomást akarnak gyakorolni Belgrádra, hogy szankcionálja Moszkvát

Az utóbbi napok jelentős számú bombariadójával akarnak külföldről nyomást gyakorolni Szerbiára, hogy csatlakozzon az Oroszország elleni nemzetközi szankciókhoz – jelentette ki Ana Brnabic szerb miniszterelnök kedden a belgrádi Pink televízióban. Mint mondta, Szerbia az egyetlen európai ország, amely nem vezetett be szankciókat Oroszország ellen, és emiatt a nyomás napról napra nő az országon.

Ana Brnabic szerint az utóbbi napok bombariadóit alaposan kitervelték, és biztosan külföldiek állnak a bejelentések mögött, mert bombariadó volt a belgrádi tropicariumban is, amelynek létezéséről sok helyi nem is tud.

– közölte a miniszterelnök. Hétfőn több mint száz belgrádi iskolában volt bombariadó, emellett a nap folyamán bombariadót jeleztek egyebek mellett öt belgrádi hídnál, hat bevásárlóközpontban, az állatkertben, a szerb Nemzeti Múzeumban, a belgrádi főpályaudvaron és számos erőműnél is. Branko Ruzsics oktatási miniszter kedden a Prva televízióban közölte, hogy azokban az oktatási intézményekben, amelyeket hétfőn kellett átvizsgálni, kedden távoktatás keretében tartották meg az órákat. Az illetékes ügyészség tájékoztatása szerint pánikkeltésről van szó. Eddig mindegyik riasztás hamisnak bizonyult, de a tűzszerészek folyamatosan vizsgálják azokat a helyeket, ahová állítólag robbanószert rejtettek. A Politika című belgrádi napilap értesülése szerint terrorizmus miatt indulhat eljárás az elkövetők ellen.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.