Pesti Srácok

Most már nem tud Kim Dzsongun hazudni: több százezer koronavírus-beteget ápolnak Észak-Koreában

Most már nem tud Kim Dzsongun hazudni: több százezer koronavírus-beteget ápolnak Észak-Koreában

Kim Dzsongun észak-koreai vezető nagyon nyugtalanítónak nevezte szombaton az országban hivatalosan csak nemrég kitört, de robbanásszerűen terjedő koronavírus-járványt, és hadba szólított mindenkit a legyőzésére. Phenjan pénteken számolt be a betegség első halálos áldozatairól, akkor még hatról, és közölte, hogy több mint 187 ezer lázas embert elkülönítve kezelnek.

Szombaton már több mint 280 ezer ápolt betegről számoltak be, és összesen 27 halottról, de a hivatalos közlés nem a Covid-betegségről szól, hanem olyan betegekről és halálos áldozatokról, akiknek a legtöbbje tudatlanságból túladagolja a gyógyszereit vagy éppen nem veszi be az előírtat a különböző betegségek esetében. Több százezer lehet azok száma, akiknél szintén kimutatták a vírus jelenlétét, de nem szorulnak kórházi ápolásra – jegyezték meg hírügynökségek. A Reuters hírügynökség szerint nincs jele annak, hogy tömegesen tesztelnék az embereket; erre nincs is eszköze az országnak. Észak-Korea sokáig azt állította, hogy a járvány egyáltalán nincs jelen az országban, és oltóanyagot nem fogadott el az Egészségügyi Világszervezettől (WHO), de Kínától és Oroszországtól sem, és vírustesztekből is csak keveset. Kim Dzsongun a járvány miatt összehívta az uralkodó Koreai Munkapárt rendkívüli ülését, és ezen beszélt drámai szavakkal a helyzetről – erről a KCNA állami hírügynökség számolt be.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/KCNA

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.