Pesti Srácok

Út a függetlenedéshez? – Elfogadta a román parlament a fekete-tengeri földgáz kitermeléséhez szükséges törvényt

Út a függetlenedéshez? – Elfogadta a román parlament a fekete-tengeri földgáz kitermeléséhez szükséges törvényt

Nagy szavazattöbbséggel elfogadta a román képviselőház szerdán a befektetők által sürgetett törvényt, amely utat nyithat a fekete-tengeri földgáz offshore kitermelése előtt. A szenátus által már korábban elfogadott jogszabályt 248 szavazattal, 34 ellenében erősítette meg a képviselőház.

A törvény elfogadását csak a többi parlamenti párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) ellenezte, arra hivatkozva, hogy idegenek fognak hasznot húzni a román tengerfenék kincseiből, és a törvény semmilyen szankciót nem tartalmaz a visszaélések megakadályozására. Marcel Ciolacu szociáldemokrata házelnök szerint a közvetlen és közvetett adók révén a román állam a kitermelt gázból származó jövedelem 60 százalékát kapja meg, míg a haszon 40 százaléka a befektetőké marad.

Nicolae Ciuca liberális kormányfő szerint a döntés révén bizonyossá vált, hogy öt éven belül Románia energetikai szempontból függetlenné válik. A miniszterelnök egy gazdasági fórumon beszélt a témáról, felidézve, hogy kedden a Black Sea Oil and Gas befektetőcsoport vezetőivel találkozott, akik megerősítették, hogy már június vége előtt megkezdik a kisebbik fekete-tengeri lelőhely, a Midia földgázmező kitermelését.

A nagyobb földgázmennyiséget rejtő mélytengeri Neptun Deep lelőhelyen a kitermelés jogát megszerző OMV-Petromnak és a Romgaznak még jelentős beruházásokat kell eszközölnie, de 2026 végéig, 2027 elejéig ott is megkezdődhet a gáz felszínre hozatala, így Románia nemcsak saját lakossági és ipari fogyasztásához elegendő gázzal fog rendelkezni, hanem exportképessé fog válni – hangoztatta a román kormányfő.

PestiSracok facebook image

A jelenleg hatályos, 2018-ban elfogadott, az "extrabevételeket" 70 százalékig terjedő progresszív adóval sújtó hatályos jogszabállyal a fekete-tengeri földgázlelőhelyeket felkutató befektetők elégedetlenek voltak, ezért a feltételek megváltoztatásától tették függővé a kitermelés megkezdését. A Fekete-tenger Romániához tartozó térségéből kitermelhető földgáztartalékok meghaladják a 100 milliárd köbmétert – emlékeztetett a Digi24 hírtelevízió.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.