Pesti Srácok

XXI. Század Intézet: Gyurcsány pártján kívül válságban a baloldal

XXI. Század Intézet: Gyurcsány pártján kívül válságban a baloldal

A XXI. Század Intézet új elemzésében vizsgálta meg a ellenzéki pártok választás utáni támogatottságát. A felmérésből kiderült, hogy az ellenzéki összefogás a választási kudarc után szétesett, az egymással is versengő pártok a Demokratikus Koalíció kivételével politikai válságba kerültek, a közvélemény-kutatások szerint jelenleg a Mi Hazánk Mozgalom megítélése is jobb, mint a hat párt népszerűsége külön-külön.

A XXI. Század Intézet elemzése a baloldali együttműködés keretében indult hat párt jelenlegi, válságos állapotát vizsgálta. A Momentumról azt írták, a párt 2017-ben, az olimpiaellenes aláírásgyűjtéssel hívta fel magára a figyelmet, de "azóta – saját ötlet hiányában – csupán a nyugati minták kritikátlan átvételét hangoztatják". Az elemzés szerint a párt érdemi, a többi párttól megkülönböztethető célokat a parlamentbe jutás óta sem tudott megfogalmazni. Mint írták: a Momentum megalakulása óta "permanens vezetési válsággal küzd", és "mára szembetűnő lett az intellektuális hiányosság is". Hozzátették: "Fekete-Győr András többször bebizonyította, hogy nincsenek olyan képességei", és ugyan távozott a párt éléről az előválasztás után, mégis a párt meghatározó politikusa maradt, "frakcióvezetőként ő fogja fémjelezni a pártot, ráadásul Donáth Anna is távozik posztjáról, ami további bizonytalanságot és szervezeti-vezetési instabilitást okoz".

Az elemzés szerint a Momentum kezdeti, szavakban megfogalmazott identitásának elvesztése szembetűnő: trendi, fiatalos mozgalomból mára csak egy Budapesten létező, fiatalokat megmozgatni képtelen törpepárt lett, amelynek parlamenti obstrukciós kísérlete kínos kudarcba fulladt.

PestiSracok facebook image

– olvasható az elemzésben. Az LMP-ről és a Párbeszédről azt írták, zöldpártként definiálják magukat, de "már a legkevésbé sem nevezhetők valódi pártoknak, hisz nincs tömegbázisuk, csupán néhány médiapolitikust tudnak felmutatni". Úgy vélték, a két párt társadalmi támogatottsága "gyakorlatilag mérhetetlen", bár az LMP valamelyest erősebb, ami még a Schiffer András-féle pártvezetésből megmaradt imázsnak köszönhető. Az LMP pártvezetése az elemzés szerint "meglehetősen instabil", a Párbeszédben pedig mindkét társelnök jelezte a választás után, hogy nem indul a tisztújításon. Hozzátették: a két zöldpárt a kezdeti ellenállás ellenére beolvadt a baloldali együttműködésbe, "ami tönkretette az LMP korábban létező szervezeti hálóját, megkülönböztethetetlenné tette a Párbeszéd identitását". Az elemzés szerint a balliberális együttműködés következtében a zöldpolitika is elhalványodott, a kampány során egyetlen olyan közös üzenetet sem lehetett hallani, ami ennek a két pártnak fontos karaktert adott volna. Felidézték: az LMP és a Párbeszéd is úgy nyilatkozott, hogy önálló politikára készül, "ám ennek jelenleg nyoma sem látható, így könnyen elképzelhető, hogy az EP-választás lesz az utolsó megmérettetésük".

A Jobbikról azt írták: a párt megítélése történelmi mélységbe zuhant. A Jobbik mára elvesztette nemzeti jellegét, "mind szövetségi politikájában, mind mondanivalójában, sőt a határon túli magyarokhoz, a nemzetstratégiai kérdésekhez és az Európai Unióhoz fűződő viszonyában is egyaránt a nemzetközi baloldal magyarországi képviselőit követi" - írták, megjegyezve, a pártnak nincs önálló, a többi baloldali párttól megkülönböztethető identitása, világos politikai mondanivalója és új politika megfogalmazására sincs semmi esély. A párt intellektuálisan kiüresedett, folytatódik az ötlet nélküli botránypolitizálás - írták, megjegyezve, a párton belüli szexbotrány kitörése tovább mélyíti a valamikori jobboldali mozgalom morális válságát. Hozzátették: annak ellenére, hogy a Jobbik történetének legnagyobb veszteségét könyvelhette el április 3-án, ismét Jakab Péternek szavazott bizalmat a kongresszus, a küldöttek számának jelentős csökkenése a pártszervezetek és az aktív tagság zsugorodására utal. Megjegyezték: a régi-új pártelnök leszámolt minden kritikusával, újrázása azonban nem jelenti azt, hogy a párt vezetése stabilizálta volna helyzetét, és a felelősségvállalás hiánya és az önvizsgálat elmaradása újabb kilépési hullámot okozhat. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutásával beszűkült a párt mozgástere, illetve lehetetlenné vált a régi, jobboldali narratívához való visszatérés, jövője bizonytalanná vált.

Az elemzés szerint a Demokratikus Koalícióban nincs súlyos vezetői válság és csak ez a párt rendelkezik stabil szervezeti háttérrel és humánerőforrással ahhoz, hogy markáns ellenzéki politikát tudjanak kialakítani. Úgy vélik, Gyurcsány Ferenc azon fog dolgozni, hogy a széteső, egymással is veszekedő baloldali pártokból egy új, sokkal homogénebb baloldali együttműködés hozzon létre, amely a DK-Momentum-koalíciójaként jelenne meg a nyilvánosság előtt. Hozzátették: a DK elnöke vélhetően először a megszűnéshez közel álló, történelmi mélyponton lévő MSZP-t fogja beolvasztani. Hozzátették: a DK az ellenzék vezető erejévé vált, az MSZP pedig tíz év alatt elvesztette szavazóinak kétharmadát, népszerűsége történelmi mélypontra került, a párt társadalmi beágyazottsága megszűnt, parlamenti és önkormányzati jelenléte ciklusról ciklusra csökkent. Megjegyezték: Ujhelyi István teljes megújulással, névváltoztatással és az egész pártstruktúra áttervezésének igényével lépett fel, de ennek akadálya lehet az, hogy a párt társelnöke, Kunhalmi Ágnes nem mindenben támogatja, továbbá az is, hogy "az időközben törpepárttá zsugorodott MSZP-re már jól láthatóan nincs választói igény".

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.