Pesti Srácok

A Fidesz szerint rontaná a versenyképességet a globális minimumadó

A Fidesz szerint rontaná a versenyképességet a globális minimumadó

Rontaná a versenyképességet az európai uniós irányelv elfogadása a globális minimumadóról – mondta az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke hétfőn az MTI-nek.

Bánki Erik (Fidesz) kifejtette: délutánra összehívta a gazdasági bizottság ülését, amelyen egy határozati javaslatot fog a testület elé terjeszteni azzal a szándékkal, hogy azt fogadják el és továbbítsák az Országgyűlésnek. Ezzel azt szeretné elérni, hogy a parlament hozzon határozatot arról, hogy ellenzi a globális minimumadó bevezetésére vonatkozó európai uniós irányelv elfogadását – magyarázta. Megjegyezte: mindez nyilvánvalóan összefügg az orosz–ukrán háború okozta új világgazdasági helyzettel, különösen a háborús inflációval, valamint a háború másik súlyos következményével, a gazdasági válsággal. Bánki Erik azt kifogásolta, hogy a szükséges szakértői munka nem megfelelő ütemben halad.

– mondta. Hozzátette: ezt 2023-ban vezették volna be, de legalább egy évet csúszni fog. Közölte: emellett elindult egy másik kezdeményezés a globális minimumadó bevezetéséről, amely már nemcsak a digitális cégekre vonatkozik, hanem valamennyire.

PestiSracok facebook image

– vélekedett. Bánki Erik hangsúlyozta: ha gyorsabban fogadják el az uniós irányelvet a globális minimumadóról, mint az OECD-országok szabályozását, akkor az az Európai Unió és kifejezetten Magyarország számára versenyképesség szempontjából rossz lépés lenne, rontaná a versenyképességet.

– fűzte hozzá. Kiemelte: erről szól a délutáni bizottsági ülésre benyújtott határozati javaslat; ez alapján fognak majd ott remélhetőleg döntést hozni, utána pedig a parlament kezében lesz a döntési lehetőség a továbbiakat illetően.

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Oláh Tibor

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.