Pesti Srácok

A kieső orosz földgáz helyett szénnel zöldülne tovább Németország

null

A német gazdasági minisztériumból kiszivárgott dokumentumok arról tanúskodnak, hogy veszélybe kerülhet a földgázellátás a téli fűtési szezonban Németországban az orosz gázexport visszafogása miatt. Berlin szerint a felelős természetesen Oroszország, hiszen Moszkva válaszul a háborúhoz való német hozzáállásra csökkentette az Európába irányuló gázszállítmányait.

Az ARD országos köztelevízió által ismertetett dokumentumban a tárca vezetője, Robert Habeck kifejtette, hogy a földgázpiacon tapasztalható feszültség és drágulás Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának tulajdonítható.

– írta az alkancellári tisztséget is betöltő miniszter. Az áramtermelésben a földgáz arányát akkor lehet csökkenteni, ha bővítik a szénalapú termelést. Ezért a leállított és tartalékba helyezett szénerőművek üzemeltetőinek "már most fel készülniük arra, hogy a lehető leghamarabb be tudják indítani a termelést".

PestiSracok facebook image

– fejtette ki a Zöldek politikusa. Az ország földgázfelhasználásában harminchét százalékos aránnyal az első számú tényezőnek számító ipari fogyasztókat új árverési megoldással ösztönöznék takarékoskodásra. Az elképzelés lényege az, hogy a felhasználásuk visszafogására hajlandó ipari fogyasztók pénzért cserébe csökkentik a fogyasztásukat, az így felszabaduló mennyiséget pedig a tározókba irányítják. A tározók üzemeltetőit az állami fejlesztési bankon (KfW) keresztül támogatnák tizenötmilliárd eurós hitelkerettel. A kedvezményes hitel azt szolgálja, hogy a tározók üzemeltetői meg tudják fizetni az utóbbi hetekben jelentősen megemelkedett árat a téli szezonra elraktározandó gázért. A Gazprom orosz állami energetikai óriáscég számos hasonló – a többi között Lengyelországot érintő – lépés után a napokban a Németországba irányuló földgázszállításait is visszafogta.Így az Oroszországot Németországgal közvetlenül összekötő Északi Áramlat-1 vezetéken naponta érkező mennyiség a hét eleje óta több mint ötven százalékkal csökkent.

Az ágazatot felügyelő szövetségi hatóság (Bundesnetzagentur) vasárnapi jelentése szerint a vezetéken alig hétszáz gigawattórának (GWh) megfelelő mennyiség érkezik napi szintre számítva. Ez a mennyiség a hét elején még ezernégyszáz GWh felett volt. Ugyanebben az időszakban szintén jelentősen csökkent az Ukrajna-Szlovákia-Csehország útvonalon érkező orosz gáz mennyisége, a német-cseh határon fekvő Waidhaus mérőállomáson regisztrált adatok szerint hatszáz GWh-ról kétszáz GWh-ra. Az ellátás ugyan továbbra is biztosított Németországban, de az utóbbi napok fejleményei már a Németországon keresztül más országokba, a többi között Franciaországba, Ausztriába és Csehországba irányuló földgázszállítást is érintik – áll a Bundesnetzagentur jelentésében.

– tették hozzá, utalva Robert Habeck csütörtöki nyilatkozatára, amely szerint mindenkinek törekednie kell a fogyasztás csökkentésére, mert a helyzet komoly, és "minden kilowattóra számít". Németországban az ipar után lakosság a legnagyobb földgázfelhasználó, a háztartások fogyasztása harmincegy százalékos arányt képvisel. A nagyobbak közé tartozik még a kereskedelmi és szolgáltatási ágazat is tizenhárom százalékos aránnyal. Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja előtt ötvenöt százalék volt az orosz import aránya a földgázfelhasználásában. A szövetségi kormány igyekszik lazítani ezt a függőséget, legutóbbi, április végi adatai szerint az orosz földgáz arányát sikerült harmincöt százalékra csökkenteni a háború kezdete óta. A németországi gáztározók összesített kapacitása huszonhárommilliárd köbméter – ez az EU teljes gáztározói kapacitásának nagyjából huszonöt százaléka –, ezzel Németország a negyedik helyen áll az Egyesült Államok, Ukrajna és Oroszország után. A Bundesnetzagentur vasárnapi adatai szerint a tározók töltöttsége 57,03 százalékos, jóval meghaladja a 2015, 2017, 2018 és 2021 azonos időszakában regisztrált értéket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.