A kuláküldözés áldozatainak emléknapja

A kuláküldözés 1948-ban, a kommunista hatalomátvétellel kezdődött meg. A sztálinista rezsim kíméletlen harcot indított a magyar agrártársadalom ellen, minden eszközzel arra törekedett, hogy lerombolja a hagyományos paraszti életformát. A támadások célkeresztjébe - a szovjet mintának megfelelően - a kuláknak bélyegzett nagygazdák kerültek, akiket a felvilágosultan gondolkodó politikusok már a két világháború között parasztpolgárnak neveztek. Rákosi Mátyás, az állampárt, a Magyar Dolgozók Pártja főtitkára 1948. augusztus 20-án kecskeméti beszédében hirdette meg a kuláküldözést mint a szocializmus építésének, a mezőgazdaság kollektivizálásának fontos eszközét. A kulákokat a kapitalista rendszer utolsó maradványainak, a mezőgazdaság szocialista átszervezése fő akadályozóinak minősítették, a dolgozó nép ellenségének kiáltották ki. Országosan mintegy 71 ezer kulákcsaládot tartottak nyilván; kuláknak az minősült, akinek 25 hold vagy annál több szántója, öt hold vagy annál több szőlője volt, és ide sorolták a cséplőgép-tulajdonosokat és a malmot üzemeltetőket. A kulákká nyilvánításnak elvileg jogszabályi keretei voltak, de mondvacsinált ürüggyel bárkiből kulák válhatott, a gyakorlatban a helyi pártvezetőség döntött arról, hogy ki kerüljön fel a listára.

A nagy K betű

Megindult a módosabb parasztok módszeres üldözése, a kuláknak minősítetteket az egyre növekvő mértékű beszolgáltatás, a valószerűtlenül magas adóteher teljesen ellehetetlenítette. Sokukat melléképületbe költöztettek ki vagy kitelepítettek, helyükre pártfunkcionáriusok telepedtek be. Volt, aki nem bírta elviselni a zaklatásokat és öngyilkosságot követett el, másokat otthonukban vertek agyon vagy a börtönben elszenvedett testi bántalmazások következtében vesztették életüket. Nem csoda, hogy a gazdák tömegesen ajánlották fel "önként" földjüket az államnak. A kulákokat megbélyegezték, igazolványukban ott virított a nagy K betű, amely iskolás gyermekeik neve mellett is szerepelt az osztálynaplóban. Gyerekeiket középiskolába nem vagy csak lakóhelyüktől távoli intézménybe vették fel, felsőoktatási intézménybe pedig még a legjobbak sem kerülhettek. Nagykorúságuk elérése után ezért sokan költöztek a városokba, mert ha munkásként dolgoztak, néhány év múlva már bejuthattak az egyetemre, főiskolára.

Kádár-rendszer

Az 1953 júniusában, Sztálin halála után megalakult Nagy Imre-kormány több korrekciós intézkedést hozott, a kuláknak minősítettek számára az amnesztiarendelet és a kuláklista eltörlése bizonyult a legfontosabbnak. A kulákkérdés azonban nem került le a napirendről, a pártvezetés Rákosi vezette sztálinista szárnya mindent megtett azért, hogy tovább szítsa a gyűlöletet velük szemben. A kulákokat tették felelőssé a kényszerrel létrehozott termelőszövetkezetek felbomlásáért, de azért is, ha a téeszek gyenge eredményt értek el. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után a Kádár-rendszer már inkább a kiegyezésre törekedett a parasztsággal. 1959 tavaszán törvényerejű rendelet szabályozta a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, csoportok alakításának feltételeit és működési módját, lehetővé téve nemcsak a volt kizsákmányolók belépését, hanem azt is, hogy két év után a vezetőségbe is bekerülhessenek. Ezzel a kádári rendszer elismerte, hogy szükség van szaktudásukra, szorgalmukra, lehetőséget adott arra, hogy visszaszerezzék elvesztett helyüket a helyi társadalomban. Az első emléknapon, 2012. június 29-én Kecskemét főterén emlékművet állítottak a kuláküldözést elszenvedett embereknek, 2014. június 22-én pedig emléktáblát avattak az üldözött, megalázott és kifosztott hazai kulákoknak Csömörön, a kommunizmus áldozatainak tiszteletére létrehozott emlékhelyen.

Forrás: MTI; Fotó: MTI Fotó/MAFIRT