Pesti Srácok

A rezsicsökkentés védeme érdekében hatszázhetven milliárd forintos alapot hozott létre a kormány

A rezsicsökkentés védeme érdekében hatszázhetven milliárd forintos alapot hozott létre a kormány

A jövő évi költségvetési törvényjavaslat megvédi a rezsicsökkentést; a kormány 670 milliárd forintos alapot hoz létre annak érdekében, hogy a lakosság és a családok ne fizessenek többet gázra és villamos energiára – mondta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára a Hír TV műsorában.

A jövő évi költségvetési törvényjavaslatot Varga Mihály pénzügyminiszter már atadta Kövér László házelnöknek. Banai Péter Benő kiemelte, hogy a költségvetés tervezete reagál a háború kihívásaira, a bruttó hazai termék 2 százalékára emelkedik jövőre a honvédelemre fordított kiadás, és ezzel a NATO felé tett korábbi vállalást hamarabb teljesíti az ország.

– hívta fel a figyelmet. Összehasonlításképpen elmondta, hogy a fiatalok szja-mentessége összesen 155 milliárd forintot hagy idén a munkavállalóknál. Az önkormányzatoknak viszont pluszkiadást fog jelenteni, hogy 2023-tól piaci áron juthatnak gáz-és villamosenergiához. Ugyanakkor a helyhatóságok támogatása nő, hiszen jövőre megszűnik a kkv-k iaprűzési támogatása, ami száz milliárdos bevételt jelent az önkormányzatoknak. Banai Péter Benő azt mondta: a kormány intézkedései abban különböznek a megszorításoktól, hogy a 2010 előtti lépésekkel szemben nem közvetlenül a lakosságot érintik; nem a bérek, a nyugdíjak és a családtámogatások csökkennek, hanem a többletbevételt elérő ágazatokra hárítják a terheket. Az "előre nem látható folyamatok kivédésére" 170 milliárd forint tartalékot különítenek el – emelte ki az államtitkár.

PestiSracok facebook image

Forrás: ATV; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.