Pesti Srácok

A Ryanair „visszatérő vendég” a hatóságoknál

null

Amíg a Ryanair légitársaság ügyében a kormányhivatal folytatja a vizsgálatot, addig az elmúlt években tapasztalt utaspanaszok nagy száma miatt a fogyasztóvédelemért felelős miniszter a társasággal szemben soron kívüli témavizsgálatot rendel el – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: az igazságügyi tárca megerősítette, hogy a kormány elfogadhatatlannak tartja és a leghatározottabban elutasítja a légitársaság által követett gyakorlatot. Mint jelezték, nemcsak a különadóval kapcsolatban érkeztek bejelentések a fogyasztóvédelemhez, hanem például a korábbi időkben járattörléssel, nem megfelelő tájékoztatással, poggyászkezeléssel és az utasokkal való kommunikációval kapcsolatban is.

– szögezték le. A minisztérium szerint a panaszok száma és súlya hatékony kivizsgálást és fellépést igényel a jövőbeli jogsértések megelőzése érdekében, főként, hogy a járvány után megnövekedett utazási kedv visszaélésekre adhat lehetőséget a légitársaságoknak. Csekély internetes kutatásból bárki számára világossá válik, hogy a Ryanairhez több tucatnyi, utazókat ért sérelem kapcsolódik hazánkban, amelyek egyebek mellett a járatkésések esetén elvárt tájékoztatás vagy ellátás hiányáról, a kifizetett szolgáltatások vagy jogos kártérítések elmaradásáról, rejtett költségek felszámításáról, a poggyászok elkeveredéséről, illetve megtévesztésről, kiszolgáltatottságról szólnak.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.