Pesti Srácok

A színházi macska megrendítő búcsúja – Eltemették Haumann Pétert

Hát ez a videó nem lesz HD minőségű, viszont egy páratlan dokumentum. Valaki feltöltötte a Madách Színház Macskák című produkciójának tavaly szeptemberi 1500. előadását – és abból is Haumann Péter jelenetét. Ő volt Tus, a színházi macska (partnere Détár Enikő). A színészt pénteken temették el, ez a szerep pedig igazi színpadi búcsú volt. A verseket T. S. Eliot, a dalokat Andrew Lloyd Webber írta, a Madách 1983 márciusában mutatta be, akkor Haumann is benne volt a produkcióban. Az Eliot-szövegeket Romhányi József – tudják, a rímhányó Romhányi – fordította. "Hogy félgőzzel játszottam, nem érhet vád, / Nálam nem vett a közönség zsákbamacskát!" Igen, a már nyolcvan éves Haumann Péter sem játszott félgőzzel – ma, temetésének másnapján ezzel búcsúzunk ettől a nagy színésztől.

Színházi macska A színházi macska az ajtónál ül, ma csak úgy hívják "Tus" itt a házon belül. Neve más volt "MijáTus", ez nem praktikus, kicsit hosszú és fárasztó, kurtább a "Tus". A bundája löttyedt, csak a csont tartja még, Mancsa reszket, mert Parkinson kór gyötri rég. Hajdan ő volt a bálvány, a kandúri hős, ma egy patkány sem űz el a vén reszketős. Ködös emlék ma már az a szép hősi múlt, hogy a színpadon kit csókolt, kikhez simult. De ha klubjukba meghívják jó cimborák, melybe kocsmából jut be a söntésen át, csak kínáld és koccints, már várnod sem kell, hogy száz tarka emléket élesszen fel. Mikor ő volt a sztár, neki tapsolt a nép, és a fényképét százával kapkodták szét. Csupa pótszékes ház, csupa kasszasiker, néha pár csokor pockot is dobáltak fel. De a legszentebb emlék, mit szívében hord, a "Vasmacska fantomja" címszerep volt.

"Hogy ma ez megy, vagy az megy, sose kérdeztem meg,hiszen fejben volt Énnálam hetven szerep.Hogy félgőzzel játszottam, nem érhet vád,Nálam nem vett a közönség zsákba macskát!Hogyha rossz volt a darab, zavar abból sem lett,mert az Én gondos játékom mentette meg.Elvem az volt, hogy ésszel, de szívvel is játssz,ne csak hátaddal domboríts, mint egy pojác!Mikor haldoklott Mimi és a földre zuhant,ingott farkincám, mint kint a lélekharang.És ha pantomim kellett, Nekem az sem volt gond,mindegy show, dráma, bretli vagy cirkusz porond.De a csúcs volt, mely fémjelez egy egész kort,a "Vasmacska fantomja" címszerep volt !"

És ha kaphat még egy vagy két jóféle gint, tucat művészi élménnyel traktál megint. Mikor Shakespeare-be ugrott be kéményen át, hogy, mint Othello kormosra vesse magát.

PestiSracok facebook image

"De ma Én mondom rosszak a színi iskolák,visszasírhatnánk Viktória aranykorát!Ma nem kell a legendás, régi rutin,mert ki színre lép nem tudni, bent van vagy kint."

Nagyot ásít és mancsával egyet legyint...

"Persze más ma a színház és modernebb mind.Ez rendben is volna, csak az itt a vész,ehhez nem kell a legendás, régi színész!Oly mágus, ki elvakít...Mint mikor Én!A "Vasmacska fantomja", Én!Mikor Én..."

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.