Pesti Srácok

Az Európai Zsidó Szövetség kitüntette Pintér Sándort

Az Európai Zsidó Szövetség kitüntette Pintér Sándort

Az Európai Zsidó Szövetség (EJA) kitüntette Pintér Sándor belügyminisztert a közbiztonság javításáért és az antiszemitizmus elleni küzdelemben végzett munkájáért – közölte az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) – Magyar Zsidó Szövetség kedden az MTI-vel. A kitüntetést Menachem Margolin rabbi, az EJA elnöke adta át – írták.

A brüsszeli központú szervezet Budapesten tartott éves konferenciáján, hétfőn mutatta be azt a tanulmányt, amely nemzetközi kutatásokat összesítve, a zsidóság biztonságérzete, az antiszemitizmus vagy éppen az Izrael-ellenesség alapján rangsorolja az európai országokat. E kutatás szerint Magyarország – Olaszország után – a második legbarátságosabb a zsidósággal.

A közlemény szerint a díj átadásakor Alex Benjamin, az EJA igazgatója méltatta a belügyminiszter érdemeit és a magyar kormány erőfeszítéseit. Megemlítette, hogy Pintér Sándor minisztersége alatt fejlesztették a rendvédelmi szervek és a zsidó közösségek közötti együttműködést, valamint hogy a kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben. Kitért arra, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendészettudományi kara felvette tantárgyai közé a gyűlölet-bűncselekmények bűnüldözését és bűnmegelőzését. Kidolgozták a nemzetiszocialista és a kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűncselekménnyel kapcsolatos, részletes vizsgálati és alkalmazási módszertant. Módosították a büntető törvénykönyvet, hogy a kisebbségekkel szembeni erőszakra uszítás mellett a gyűlöletre uszítás is büntetendő legyen. Az alaptörvényben pedig garantálták a közösségek méltóságának védelmét – olvasható a közleményben. Az EJA éves konferenciáját először rendezték meg Budapesten – jelezték.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.