Pesti Srácok

Elemző: a baloldal a történelmi választási kudarc után sem változtatott taktikáján

Elemző: a baloldal a történelmi választási kudarc után sem változtatott taktikáján

A baloldali összefogás az április 3-i országgyűlési választási kudarca ellenére sem változtatott a taktikáján, az még mindig a Fidesz-ellenességen alapul - jelentette ki Palóc André, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője a Magyar Nemzetnek adott interjúban, amely a pénteki számban jelent meg.

Az elemző szerint az új Országgyűlés megalakulása során hamar világossá vált, hogy folytatódik a baloldali káosz, és a tartalmi kérdések helyett olyan technikai kérdések kerültek napirendre, mint hogy ki, mikor van éppen az ülésteremben, vagy vonul ki onnan, és melyik frakciónak hány bizottsági hely jut. Hozzátette: a baloldali pártok most sem a választókat érintő és őket érdeklő ügyekkel foglalkoznak.

- mondta.

PestiSracok facebook image

Palóc André felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány a megalakulását követően azonnal hozzálátott a munkához, létrehozva a rezsi- és honvédelmi alapokat, ezek forrásaként pedig bejelentette a különadókat. Egy ilyen helyzetben az ellenzéktől - amely saját elmondása szerint kormányzásra készült - az emberek joggal várhatták volna, hogy valós javaslatokkal álljon elő a helyzetre vonatkozóan. A baloldal 12 évnyi, folyamatos politikai kudarcának be kellett volna bizonyítania nekik: a kormányzati lépések egysíkú és folyamatos tagadása intellektuálisan és politikailag is elégtelen - fejtette ki.

Az elemző úgy vélte, a baloldal nem folytat érdemi vitákat, nem vázoltak föl alternatívákat, és azt sem veszik figyelembe, hogy az emberek 84 százaléka ért egyet például azzal, hogy azoktól a vállalatoktól, amelyek háborús helyzetben haszonra, profitra tesznek szert, elvárható, hogy segítsék az embereket, és járuljanak hozzá az ország védelmi költségeihez.

Elmondta azt is, hogy a baloldal összetévesztette a stratégiát a taktikával. Ahelyett, hogy felvázolta volna, milyen Magyarországot képzel el, csak arról beszélt, hogy mit nem szeretne - fogalmazott.

Forrás: MTI, Fotó: PS

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.