Pesti Srácok

Felmentették az M3-ason 2016-ban történt halálos tömegszerencsétlenség vádlottját

Felmentették az M3-ason 2016-ban történt halálos tömegszerencsétlenség vádlottját

Jogerősen felmentette a bíróság az M3-as autópályán 2016-ban történt halálos tömegszerencsétlenség vádlottját – tájékoztatta a Miskolci Törvényszék szerdán az MTI-t. A törvényszék szerint az első fokon eljáró Mezőkövesdi Járásbíróság részletes tanú- és szakértői bizonyítást folytatott le, az időjárási- és útviszonyokat kellő alapossággal feltárta, és a bizonyítékok mérlegeléséből okszerűen vonta le azt a következtetést, hogy a gépkocsi megcsúszása által előidézett súlyos kimenetelű baleset a vádlottnak nem róható fel.

Az ítéleti tényállás szerint a vádlott nő az általa vezetett személygépkocsival 2016. december 17-én éjjel, az M3-as autópályán, a belső sávban haladt Budapestről Debrecen felé, 110-120 kilométer/órás sebességgel. Ugyanabba az irányba, a külső sávban 100 kilométeres óránkénti sebességgel haladt egy utazási társaság autóbusza két sofőrrel és nyolcvan utassal. Csapadék nem esett, de párásodás miatt az út nedves, a hőmérséklet pedig kevéssel fagypont alatti volt. Az autópálya mezőkeresztesi szakaszánál a vádlott elhaladt a busz mellett, amikor az autója megcsúszott, a busz előtt átsodródott a külső forgalmi sávba és a szalagkorlátnak ütközött. Az autóbusz sofőrje balra kormányozott, de nem tudta elkerülni az ütközést. Az emiatt a baloldali szalagkorlátnak ütköző autóbusz az oldalára borult. Ezután az autópályán érkező járművek közül több is egymásba sodródott. A balesetben öt ember meghalt, többen maradandó fogyatékosságot, illetve 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, 21-en pedig könnyebben megsérültek.

A törvényszék szerint az első fokon eljáró Mezőkövesdi Járásbíróság részletes tanú- és szakértői bizonyítást folytatott le, az időjárási- és útviszonyokat kellő alapossággal feltárta, és a bizonyítékok mérlegeléséből okszerűen vonta le azt a következtetést, hogy a gépkocsi megcsúszása által előidézett súlyos kimenetelű baleset a vádlottnak nem róható fel. A vádlott ugyanis nem számíthatott az útburkolat hirtelen, előre nem látható változására, a lokálisan kialakult jéghártya-képződést nem láthatta előre. Az autópályán addig jegesedést sem a vádlott, sem a közlekedés más résztvevői nem észleltek, és ilyen körülményre a közút kezelője sem figyelmeztette az arra haladókat. A baleset helyszínéig megtett több mint 100 kilométernyi útszakaszon tapasztaltak alapján nem merült fel a sebességcsökkentés szükségessége - írták. Ezt támasztották alá a vádlott után a helyszínre érkező járművek vezetői is, akik közül egy, megengedettnél jelentősen alacsonyabb sebességgel haladó autó sem tudta elkerülni az ütközést - tették hozzá. A stabilitásvesztés oka az eljárásban nem volt feltárható, a jeges útfelületen a szakértői vélemények alapján akár enyhe fékezés is okozhatta - közölték. A vádlott esetében tehát bűncselekmény elkövetése nem állapítható meg, ezért a törvényszék helybenhagyta az elsőfokú bíróság felmentő ítéletét - áll a közleményben.

Forrás: MTI ; Fotó: MTI/ Vajda János

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.