Pesti Srácok

Fenyegetőzik és a kormányt sértegeti a Ryanair

null

Nagyon zokon vette az extraprofitadóról szóló rendeletet a Ryanair. A diszkont-légitársaság a júliustól bevezetendő intézkedésre áremeléssel, kilátásba helyezett járatritkítással, legújabban pedig a gazdaságfejlesztési minisztert sértegető kijelentésekkel reagált.

– jelentette ki a Magyar Nemzetnek Galgóczy Ferenc. A budapesti földi kiszolgálás és a légi közlekedési iparág szakértője annak kapcsán mondta ezt, hogy mostanra botrányos szintre emelkedett az új, több iparágat is érintő különadó miatt a kormányt élesen bíráló Ryanair légitársaság ügye.

A múlt héten tisztességtelennek tűnő kereskedelmi gyakorlat miatt hatósági eljárás indult a cég árképzése miatt, mivel a júliustól érvényes különadó összegét visszamenőleg is kifizettetik az utasaikkal. Erre válaszul legújabban az ír központú multivállalat vezérigazgatója, Michael O’Leary a profitféltés jegyében közönséges szavakkal emlegette fel a magyar kormányt e témában képviselő gazdaságfejlesztési minisztert. A cégvezető keddi közleményében, majd a hvg.hu-nak adott interjúban személyeskedő, sértő kifejezéseket használt a különadó miatt, eszerint „idiótának”, „hibbantnak”, „ostobának” nevezte Nagy Mártont, akinek megkérdőjelezte a közgazdaságtani ismereteit. O’Leary szerint az új adó kivetése a kormány részéről nem más, mint útszéli „autópálya-rablás”, ami csökkenti a versenyképességet a turizmusban, ezért a Ryanair ritkítani fogja a magyarországi járatait.

PestiSracok facebook image

Miközben a vezérigazgató üzletemberhez nem méltó, közönséges üzeneteket fogalmazott meg, a miniszter elegánsan visszafogott válaszában úgy reagált: elfogadhatatlan ez a stílus, és hagy maga után kivetnivalót. Nagy Márton úgy fogalmazott: bárcsak akkor is ilyen gyorsan születnének meg a válaszok, amikor a magyarok fordulnak ügyfélpanasszal a légitársasághoz.

– jegyezte meg, hozzátéve, hogy a kormány nem érti a kettős mércét.

– vetette fel, megjegyezve: érthető, hogy egy multicég a profitot védi, nem pedig a magyar családokat, mégis mindenkitől elvárják a tisztességes magatartást.

– közölte Nagy Márton.

– mondta a Magyar Nemzetnek Galgóczy Ferenc. Rámutatott: az üzleti tisztességet alapvetően nélkülöző beszerzési eljárások, a gátlástalan áralkuk, az önköltségi árszint alatt elvárt szolgáltatási díjak és a több hónapos fizetési határidők mellett a diszkontok megkövetelik a csúcsteljesítményt, és miközben „minden levegővételért” azonnal pénzt kérnek, addig a földi kiszolgálók reális és tisztességes profitot képviselő árait nem kívánják megfizetni. A szakértő szerint ezek eredményei a repülőtéri utasélmény csökkenése, az alulfizetett, fásult munkavállalók sztrájkja, akárcsak a kiöregedett kiszolgálóberendezések alkalmazása a repülőgépek körül. Mint mondta, üzleti szempontból sem taktikus, hogy a Ryanair azt sugallja: nem szívesen alkalmazkodik a magyarországi adószabályokhoz.

Azt ugyan még nem tudni, hogy a mai, elállási határidőig hány hazai utas vonta vissza a júliusi jegyekre szóló korábbi vásárlást a diszkontnál, ám a közösségi oldalakon temérdek komment szól arról, hogy a turisták nem vállalják át az adót a jegyárakban. Főként, hogy a cég képviselői vállalhatatlan stílusban, „magas lóról” szólították meg a kormányt, holott a tapasztalatok szerint az olcsóságért cserébe áldatlan körülmények között utaztatják a magyarokat. Gyakran előfordul, hogy az utasokat cserben hagyja a cég; se szeri, se száma ezeknek az eseteknek úgy itthon, ahogy külföldön. A Ryanair járatkésés vagy járattörlés miatt az évek során többször hagyott ott kellő tájékoztatás nélkül turistacsoportokat vagy a poggyászaikat a távoli reptereken.

A nemzetközi sajtóban légiipari mágnásként emlegetett milliárdos, a 61 éves Michael O’Leary kommunikációja pedig már jellegzetesnek mondható – többször tett megbotránkoztató kijelentéseket. Néhány éve azt nehezményezte, hogy a reptereken akadálymentes létesítményeket kell biztosítaniuk a fogyatékkal élő személyzetnek, majd a túlsúlyos utasokat „szörnyeknek” nevezte, akiket meg kellene adóztatni vagy akár kínozni. Máskor lehülyézte azokat, akik elfelejtik kinyomtatni a beszállókártyájukat vagy nem találnak olcsó jegyet a Ryanairnél, emellett különdíjat is fizettetne a mosdóhasználatért a repülőn. O’Leary szerint a munkavállalóit alapvetően a félelem motiválja, míg a 2019-ben két halálos baleset miatt földre parancsolt sugárhajtású repülőgépek, a Boeing 737 MAX bemutatásakor azt javasolta, hogy akciókkal nyerjék el az utasok bizalmát ezekre a gépekre.

A diszkontcég számos büntetéssel végződött ügyet jegyez Európában. Például 2015-ben a Gazdasági Versenyhivatal 50 millió forintos bírságot szabott ki, mert éveken át hiányos, megtévesztő volt a magyar nyelvű foglalási oldaluk tájékoztatása, míg 2013-ban 15 milliós büntetést kaptak, amiért a Malév csődjét követő akcióban valótlanul tájékoztattak. Mások mellett Hollandia, Olaszország, Franciaország, az Egyesült Királyság hatóságai is megbüntették már a céget. A munkavállalókat kizsigerelő, rendkívül alacsony béreket kínáló vállalati politika alapvető ismérve a légitársaságnak, a járatkésések, járattörlések mögött rendszerint a sztrájkoló alkalmazottak kétségbeesett akciói állnak. Legközelebb a cég egyik legjelentősebb nyári piacán, Spanyolországban a légiutas-kísérők két hét múlva lépnek sztrájkba.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.