Pesti Srácok

Horvátország: A Boszniám nélkül soha!

null

Máris jelentkeznek az első repedések az Ukrajna megváltását azonnali uniós tagságban látó törekvéseken. A háború sújtotta kelet-európai ország gazdasági, társadalmi, közbiztonsági, jogállamisági és valószínűleg záros időn belül katonai szempontból is fényévekre lesz attól, hogy az Európai Unióhoz tartozhasson, ám a nyugati vezetők úgy tálalják a helyzetet, mintha a csatlakoztatása egy csapásra megoldaná a teljes válságot. Akármilyen agyament is ez az elképzelés, az ideológia rabjává vált európai közösség nem meri felvetni, hogy ennek semmi értelme, ezért a bátrabbjai látszatkibúvókkal próbálják elkaszálni a tervet. Így tett most Zoran Milanović horvát elnök, aki Ohridban, az észak-macedóniai Preszpa Fórumon kijelentette, hogy Ukrajna EU-tagjelöltségét a horvát kormánynak Bosznia-Hercegovina azonnali, ugyanolyan tagjelöltségéhez kell kötnie.

– mondta a horvát elnök, aki hangsúlyozta: nem ellenzi Ukrajna elindulását az európai úton, ugyanakkor Bosznia-Hercegovina biztonsági és minden más értelemben jobb állapotban van, mint Ukrajna, és sem gazdasági, sem biztonsági, sem emberi okai nincs annak, hogy ne ugyanolyan bánásmódban részesüljön, mint Ukrajna.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott az államfő.

Az EU nyugat-balkáni partnerei közül Szerbiával és Montenegróval már folynak a csatlakozási tárgyalások, és korábban döntés született arról, hogy megkezdhetők Észak-Macedóniával és Albániával is. Bosznia-Hercegovinát az EU-nak még el kell ismernie hivatalos tagjelöltként, Koszovó pedig egyelőre csak társulási megállapodással rendelkezik.

Forrás: MTI nyomán; Fotó: euractiv.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.