Pesti Srácok

Karácsony elkotyogta, a budapesti lakások fűtésén spórolnának télen

null

Magyarázkodni akart Karácsony Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorában, miután kiderült, hogy Brüsszel utasítására lejjebb veszik a világítást, nyáron a klímát, télen a fűtést a közintézményekben. Végül azonban a főpolgármester elszólta magát: kiderült, pontos volt a feltételezés, mely szerint a közeljövőben arra lehet számítani, hogy a főváros a távfűtésben is érvényesíteni akarja a brüsszeli utasításokat. Vagyis a Főtáv által fűtött lakásokban hidegebb lesz télen – olvasható az Origó cikkében.

Ha húsz fokon fűtjük a lakásainkat, akkor sokat lehet megtakarítani – így foglalta össze Karácsony Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorában, mit is jelent az a terv, amelyet az energiacsúcson bejelentett. Ez azt jelenti, hogy a főváros baloldali vezetése nemcsak a hivatalokban, hanem a Főtáv 240 ezer fővárosi fogyasztójánál is érvényesíteni akarja télen a fűtéscsökkentést. Mindezt Brüsszel utasítására. Korábban Karácsony Gergely a közösségi oldalán jelentette be, hogy követik a fővárosban a brüsszeli direktívát, vagyis a budapestiekre hárítják a brüsszeli szankciók következményeit. Előbb kapcsolják le esténként a díszkivilágítást, de ami ennél is fontosabb, hamarosan a baloldali városvezetés dönti majd el, hogy a fővárosi intézményekben milyen hőmérsékletre fűthetnek vagy hűthetnek az ott dolgozók. Ezt egészítette ki most Karácsony a lakások fűtésére vonatkozó elszólással.

Pokollá tennék Karácsonyék a budapestiek életét

Mint portálunk beszámolt róla, Tüttő Kata főpolgármester-helyettes még májusban bejelentette, hogy Budapest csatlakozik a Városok Energiatakarékossági Sprintjéhez. A cél a klímaváltozás elleni küzdelem és az Ukrajnával való szolidaritás, ugyanis Brüsszel a következményekkel nem törődve elhatározta, hogy Európa mind jobban függetlenedik az orosz energiahordozóktól. Az említett program dokumentációjában ezek a tervek szerepelnek:

PestiSracok facebook image

  • A középületek fűtésén és hűtésén való spórolás: télen csak 18 Celsius fokra lehet felfűteni, míg nyáron 25 fokig lehet lehűteni az épületeket.
  • Korlátozzák az üzletek kivilágítását és a közvilágítás idejét.
  • Rendszeresen autómentes napokat tartanak és több autómentes övezetet alakítanak ki valamint csökkentenék a sebességhatárokat is
  • . A közszolgáltatások leállítását vagy korlátozását javasolják – például uszodák, sportközpontok, múzeumok – a magas energiaárak miatt.

Forrás: Origo; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.