spórolás
Rengeteg áramot és gázt spóroltunk meg a fűtési szezonban
A földgázfogyasztás az október közepétől április közepéig tartó időszakban az eggyel korábbi fűtési szezonhoz képest 24,5 százalékkal, a felhasznált villamos energia mennyisége 7,5 százalékkal csökkent Magyarországon – írja közleményében az Energiaügyi Minisztérium. Gázból ez hozzávetőleg 2 milliárd köbméteres, áramból 1900 gigawattórás megtakarítást jelent. Az enyhe időjárás mellett a kormányzati intézkedéseknek és a tudatos fogyasztói magatartásnak köszönhető eredmény a következő télen is elősegíti a biztonságos ellátást.Mentsük meg a bolygót a gazdagoknak, hogy továbbra is magángéppel repkedhessenek! – The Right Brothers
Egyiptomban zajlik/zajlott idén a kéthetes nagy klímatalálkozó, ahol a világ befolyásos csilliárdosai megvitatták, hogy mit kellene az átlagembernek csinálni ahhoz, hogy megmentse azt a világot, amit a szupergazdagok még nagyon sokáig szeretnének korlátok nélkül élvezni. Az ötletek között szerepel a rovarevés, a vegetarianizmus, a szelektív hulladékgyűjtés, és természetesen az, hogy senki ne járjon autóval és vegyen drágán napelemeket. Hogy hogyan szállnak be a gazdagok a segítésbe? Hát úgy, hogy magángépekkel repülnek oda, hogy fontoskodhassanak kicsit, majd visszarepülnek a magángéppel a zöldnek egyáltalán nem mondható birtokaikra ahová egyáltalán nem elektromos autók viszik őket. Na ők azok, akik nem tudnak róla, hogy egy norvég férfi egy deréktól lefelé lebénult nőként azonosítja magát, és bár egészséges, az életét egy tolószékben éli le. Saját bevallása szerint nem mentális beteg.Újabb német agymenés: pisilj a zuhany alatt, mert ez jót tesz neked, a pénztárcádnak és Ukrajnának is
Miért érdemes ezentúl gyakrabban pisilni a zuhany alatt? – teszi fel a kérdést az egyik német lap olvasóinak, majd kifejtik, hogy ezzel időt és pénzt is lehet spórolni, meg különben is vannak, akik eleve ezt teszik, csak nem vallják be, pedig most micsoda jelentősége van ennek, és még a bőrbetegségektől is elbúcsúzhatunk. Egy videóban pedig Baden-Württemberg miniszterelnöke tart kiselőadást arról, hogy annak idején nevettünk rajta, hogy pénzt takaríthatunk meg a kétlépcsős vécéöblítésen, pedig bevált, és most is hasonlóan jó ötletekre van szükség. Egy másik videóban egy férfi az elektromos készülékek konnektorból való kihúzására buzdít, ami szintén jó spórolási alternatíva, de a fűtés éjszakai lekapcsolása is megoldást jelenthet az energiaválság kezelésére. A hajmeresztő ötleteket látva az ember már megérti, miért csatlakoznak egyre többen a német tüntetőkhöz.Dézsi Csaba András a PS-nek: „Most nem népszerűnek kell lennem, hanem működtetnem kell a várost”
Több más önkormányzat mellett nehéz lépésekre kényszerül Győr városa is a háború és az egész Európát sújtó energiaválság miatt. Tavaly decemberben három milliárd forint plusz kiadással járt, amikor a Győr-Szol Zrt. földgázkereskedője egyoldalúan felmondta a már megkötött szerződést és új szállítót kellett keresni. Ez alapján tervezték a 2022-es költségvetést. A világpiacon, többek között a háború és a tőzsdei manipulációk következtében viszont jelentősen tovább emelkedtek az árak, így Győrben is újra kellett húzni a vonalakat.18 fok – Már megint hazudnak
Sima, egyszerű kijelentő mondat, magyar nyelven, alannyal és állítmánnyal. Mit állítunk? Hazudnak. Ki hazudik? A Függetlenobjektív Sajtó (a FOS). De hol van itt bármiféle újdonság? Valóban nincs. De most épp rólunk hazudnak. Mindjárt kitérünk rá, de nézzük először ezt a 18 fokot...Jürgen inkább büdös marad a bolygó miatt, de a magyarok köszönik, nem kérnek belőle
Szüleink generációja epedve várta a rendszerváltást, a demokráciát, hogy jobban élhessen a munkájából. Sok magyar ember élete még 1990 után is, akár mind a mai napig a spórolásról szól. Nekik nehezen lehet beadni, hogy most még a fűtésen és a zuhanyzáson is spóroljanak, és ha lehet, a lámpát se nagyon kapcsolják föl. A jelenlegi válsághelyzetben ezért hangzanak a magyar fül számára nagyon cinikusan és kioktatóan a nyilván dúsgazdag német, meg holland politikusok szájából a spórolásra felhívó üzenetek.Spórolás helyett veszteséget szült a BKV-hajók leállítása
A főváros spórolásra hivatkozva 2021 után 2022-ben sem indította el a kishajós közlekedést a Dunán. Egy BKV-s jelentésből most kiderült: a városvezetés nem járt jól pénzügyileg a döntéssel. Hiába használták a Covid előtt százezrek a járatokat, jövőre sincs tervben a hajók újraindítása – olvasható a Világgazdaság cikkében.Fővárosi Fidesz: Tüttő Kata autóval jár, de spórolásra kéri a budapestieket
A Fidesz budapesti szervezete szerint Tüttő Kata főpolgármester-helyettes úgy kéri spórolásra a budapestieket, hogy közben ő maga minden nap autóval jár.Karácsony elkotyogta, a budapesti lakások fűtésén spórolnának télen
Magyarázkodni akart Karácsony Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorában, miután kiderült, hogy Brüsszel utasítására lejjebb veszik a világítást, nyáron a klímát, télen a fűtést a közintézményekben. Végül azonban a főpolgármester elszólta magát: kiderült, pontos volt a feltételezés, mely szerint a közeljövőben arra lehet számítani, hogy a főváros a távfűtésben is érvényesíteni akarja a brüsszeli utasításokat. Vagyis a Főtáv által fűtött lakásokban hidegebb lesz télen – olvasható az Origó cikkében.Ajánljuk még