Pesti Srácok

Korrupcióval gyanúsít az ügyészség több határrendészt

null

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást, amelyben nyolc határrendész és egy román állampolgár is érintett – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

A megalapozott gyanú szerint a nagylaki határrendészek szolgálatuk során, még a határátkelő előtt rendszeresen állítottak meg külföldi gépjárműveket, és különböző vélt vagy valós szabálysértésekre hivatkozva felajánlották, hogy pénzért eltekintenek a bírság kiszabásától és a szabálysértési eljárások megindításától. Az elkövetők az összehangolt korrupciós cselekményüket legalább márciustól folytatták, és egy-egy szolgálat alatt átlagosan 140-260 euró vesztegetési pénzt szereztek, majd azt a nap végén egymás között elosztották úgy, hogy elöljárójuknak is juttattak belőle. A főtiszti rendfokozatú rendőr tevékenyen nem vett részt a korrupciós cselekményekben, de alosztályvezetőként a szolgálatvezényléssel segítette a beosztottak bűnelkövetését – tették hozzá. A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben múlt pénteken összehangolt akciót is tartottak, amelyben 135-en vettek részt. A tettenérés során külföldi valutákat foglaltak le. A kilenc elfogott személyből nyolcan rendőrök, míg egy – vesztegetésen tetten ért – társuk román állampolgárságú kamionsofőr, aki négy határrendésszel együtt beismerő vallomást tett. Az ügyészség a kilenc gyanúsított közül kettő letartóztatását indítványozta. A kényszerintézkedés elrendeléséről a Szegedi Törvényszék katonai tanácsa hétfőn dönt – áll a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.