Pesti Srácok

Létszámbővítésre készül a hazai munkáltatók harminc százaléka

null

A következő negyedévre vonatkozóan a magyarországi munkáltatók harminc százaléka jelezte, hogy a munkaerő-állományának növelésére törekszik, miközben csökkentést tizenhét százalékuk tervez – derül ki a ManpowerGroup kedden közzétett munkaerőpiaci előrejelzéséből.

– idézte a cég közleménye Fehér Tamást, a munkaerő-közvetítő és kölcsönző ManpowerGroup Magyarország ügyvezető igazgatóját.

Harminc százalékos nettó foglalkoztatási mutatóval továbbra is az IT, technológia, távközlés, kommunikáció és média szektor a legversenyképesebb ágazat, ahol a cégek 42 százaléka tervez létszámbővítést. Az elmúlt 3 év legmagasabb nettó foglalkoztatási értékét regisztrálták a gyártás szektorban (21 százalék), 36 százalékuk prognosztizált bővülést a következő negyedévben. A termelés szektor a tavalyi harmadik negyedév óta a legnagyobb, 23 százalékpontos növekedést mutatja. További növekedés várható a bank, hitelintézet, biztosítás és ingatlanszektor területén (36 százalék) és az építőiparban (33 százalék). Negatív rekordot is hozott azonban a kutatás: 2013 negyedik negyedéve óta mínusz 8-as mutatóval a legalacsonyabb értéket mértek az oktatás, egészségügy, szociális munka és kormányzat területén – derül ki a ManpowerGroup felméréséből.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: portfolio.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.