munkaerő-kölcsönzés
Törvénysértéstől sem riadtak vissza a munkaerő-kölcsönzők az egészségügyben – Bealkonyult a bérnővéri rendszernek
Szabályos kizsákmányolás folyhatott az egészségügyben munkaerőt kölcsönző cégek némelyikénél – tudta meg a PestiSrácok. Egyes munkaerő-közvetítő cégek például versenytilalmi korlátozásokat szerepeltettek a szerződéseikben, és szankcionálták, ha a közvetített munkavállalójuk megszünteti velük a szerződéses jogviszonyát, és egy éven belül más jogviszonyt létesít az ágazatban. Így egyáltalán nem lehet csodálni, hogy a Belügyminisztérium január 1-jével véget vetett a kizsákmányolásnak. A munkaerő-kölcsönző vállalkozások 2024. január 1-étől nem húzhatnak hasznot az egészségügyből. Bealkonyult a bérnővéri rendszernek.Létszámbővítésre készül a hazai munkáltatók harminc százaléka
A következő negyedévre vonatkozóan a magyarországi munkáltatók harminc százaléka jelezte, hogy a munkaerő-állományának növelésére törekszik, miközben csökkentést tizenhét százalékuk tervez – derül ki a ManpowerGroup kedden közzétett munkaerőpiaci előrejelzéséből.Költségvetési csalás gyanújával nyomoznak a Liszt Ferenc Repülőtérhez köthető cégek ügyében
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt nyomoz a Nemzeti Adó - és Vámhivatal (NAV) a Liszt Ferenc Repülőtérhez köthető cégek ügyében – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint egyelőre hetvenmilliós adócsalást gyanítanak, de ennek összege még emelkedhet. A nyomozást titkos információgyűjtés is megelőzte, majd miután megállapították, hogy a gyanú fennáll, elrendelték a nyomozást, amelynek már több gyanúsítottja is van.Ajánljuk még