Pesti Srácok

Marco Rossi: A csapategység a magyar válogatott legnagyobb erőssége

null

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott játékosai kiváló képességekkel rendelkeznek, de az együttes legnagyobb erősségének a csapategységet tartja. Az olasz szakember pénteken délután, a magyar sajtó képviselőivel tartott online beszélgetésen fejtette ki véleményét a nemzeti csapatról, illetve beszélt többek között a Nemzetek Ligájában mutatott bravúros teljesítményről, valamint arról, hogy a csoportban elfoglalt első hely ellenére továbbra sem az elsőségre gondol, sokkal inkább arra, hogy az együttes szeptemberben benn maradjon az NL legfelső osztályában.

– jegyezte meg a szakember, aki jelenleg Siracusában ünnepel és pihen a családjával, majd onnan visszautazik Nápolyba, Magyarországra pedig várhatóan július második felében tér vissza.

Rossi a júniusi négy mérkőzésen megszerzett hét pontot fantasztikus és váratlan eredménynek nevezte. Mint megjegyezte, ha valaki előzetesen azt mondta volna neki, hogy ennyi pontja lesz a válogatottnak az angolok elleni két, illetve a németek és az olaszok elleni egy-egy mérkőzés után, akkor azt elmeorvoshoz küldte volna kivizsgálásra. A sikerek ellenére a szeptemberi utolsó két fordulóval, a németországi és az olaszok elleni hazai meccsel kapcsolatban sem akart találgatásokba bocsátkozni, vagy pontokról beszélni. A legfontosabbnak azt nevezte, hogy úgy tudjon teljesíteni a válogatott, hogy az NL következő kiírásában is a legjobbak között legyen. Ahogy fogalmazott: ha ez sikerül, az csodálatos eredmény lesz, mivel egyúttal azt is jelenti majd, hogy nem a magyar, hanem az angol, az olasz vagy a német csapat esik ki.

PestiSracok facebook image

A negyedik fordulóban elért angliai 4–0 szerinte összevethető az Aranycsapat 6–3-as sikerével. Mint hangsúlyozta, a két csapatot nem lehet összemérni, a mostani gárda nem a legendás Aranycsapat, de az eredmény hasonló jelentőséggel bír, olyan siker, amelyet sokáig fognak emlegetni. Az olasz tréner elárulta, hogy a sikerek után sok megkeresést, ajánlatot kapott, méghozzá anyagi szempontból nagyon kedvező ajánlatokat; olyan válogatottól is keresték, amely a világranglistán a magyar előtt van. Igaz, azt is hozzátette, hogy a rangsor szerinte nem tükrözi az elért eredményeket: az angolok kétszeri legyőzése, valamint a németek elleni döntetlen után ugyanis csak három helyet lépett előre, a 37. pozícióba a magyar együttes.

– mondta a kapitány, hozzátéve, hogy egy éve, az Európa-bajnokság után is hasonló volt a helyzet. Rossi leszögezte, hogy minden megkeresésről azonnal értesíti a magyar szövetséget, mert számára nagyon fontos, hogy korrekt és lojális maradjon, így "ha a közeli jövőben, vagy később történik valami, az nem fogja váratlanul érni az MLSZ-t".

Rossi a magyar bajnokságról is kifejtette a véleményét. Mint mondta, az elmúlt években az OTP Bank Liga színvonala javult, egyértelműen emelkedett, még úgy is, hogy szerinte néhány éve jobb képességű külföldiek szerepeltek a pontvadászatban.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/EPA/Vaszil Donev

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.