Pesti Srácok

Maróth Gáspár: Magyarország biztonságához komoly nemzeti haderő kell

null

Magyarország biztonsága csak akkor garantálható, ha komoly nemzeti haderő áll rendelkezésre – hangoztatta Maróth Gáspár, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek.

A Magyar Nemzet hétfői lapszámában megjelent interjúban Maróth Gáspár azt mondta, a kormány idejében felismerte, hogy a 21. század nemzeti túlélésének stratégiai alapköve lesz a szuverén és a szövetségesi védelem egymással koherens kiépítése. Úgy fogalmazott, hogy az orosz-ukrán háború egyrészt semmiben sem változtatta meg a honvédelmi és haderőfejlesztési programot, hiszen az konfliktusoktól és szituációktól függetlenül nagyon erőteljes katonaszakmai alapokon nyugodott. Másrészt mindenben változást hozott az összecsapás, mivel az eurázsiai biztonságpolitikai régióban egyre gyorsabb ütemben növekvő destabilizáció és feszültség okán, valamint a NATO-tagállamok határozott költségvetés-ráfordításainak növekedésével nagyon intenzív kutatás-fejlesztési időszak indult el a fejlett államok hadiiparában. Az államtitkár kijelentette, hogy a magyarok védelme és biztonsága össznemzeti ügy, amelyből mindenkinek felelőssége kivenni a részét. A kormány ezt már 2016 óta hangsúlyozza – jegyezte meg.

A Gyurcsány-Bajnai-kormányok okozta gazdasági válságból 2016-ra sikerült annyira visszahozni az országot, hogy akkor már a magyar kormány a beszerzésekkel el is indította a haderőfejlesztési programot. Maróth Gáspár úgy fogalmazott: sokkoló volt a kabinetnek, hogy 2010-ben egy olyan országot vett át, amelynek hadseregét felszámolták, haditechnikáját eltékozolták, gazdaságát csődbe vitték. Az államtitkár úgy fogalmazott: visszanézve felfoghatatlan, miként tudták valakik ilyen felelőtlenül, ilyen mértékben kiszolgáltatni az országot a történelem fordulatainak. Kijelentette: a kormányzat elkötelezett, hogy mindent megtegyen egy méltó honvédelmi életpálya kialakításáért. Bíznak abban, hogy a tárcavezetés erőfeszítései meghozzák az eredményt a toborzásban és a megtartásban egyaránt. Maróth Gáspár arról is beszélt, hogy egy haderőfejlesztési program csak tízéves időtávokban értelmezhető. Amíg nem áll rendelkezésre a modern nyugati technológia, nem lehetséges a meglévő haditechnikai eszközök leselejtezése.

Forrás: Magyar Nemzet ; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.