Pesti Srácok

MSZP–DK belharc dúlhat Pesterzsébeten

null

Tovább bomolhat az MSZP a fővárosban, miután a baloldali bástyaként elkönyvelt Pesterzsébeten Csaszny Márton MSZP-s képviselő elhagyta a frakciót. Csaszny a Magyar Nemzetnek azt mondta, csak szünetelteti frakciótagságát, de információk szerint már a DK-val szimpatizál. Eközben kiderült, hogy más ügyekben sem találja az összhangot az MSZP és a DK a kerületben.

Otthagyta a pesterzsébeti MSZP-frakciót Csaszny Márton, a Magyar Nemzet értesülései szerint azért, mert ellentétek alakultak ki közte és frakciótársai között. A lap információi szerint Csaszny Márton továbbra is a párt tagja marad, azonban nem a frakció tagjaként fogja folytatni a munkát. A Magyar Nemzet telefonon kereste a képviselőt, aki elmondta: az értesülések nem pontosak, ő ugyanis – mint fogalmazott – csak szünetelteti frakciótagságát, ennek pontos okairól azonban nem beszélt.

A lap informátora szerint a pesterzsébeti MSZP bomlásának a hátterében a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, Gyurcsány Ferenc állhat, a kilépett MSZP-s képviselő ugyanis a DK elképzeléseivel szimpatizál, Csaszny külső támogatásával a DK többségbe kerülhet a képviselő-testületben. A lap azt is megtudta, hogy a Gyurcsány-párt a jelenlegi két alpolgármester mellé egy harmadikat is ültetett volna, mindezt a háború okozta válság kellős közepén. Ha ez megtörtént volna, akkor Kovács Eszter MSZP-s és Nemes László DK-s alpolgármester mellett még egy alpolgármesteri helye lett volna a DK-nak.

A pesterzsébeti balos belharcok olyan kisebb ügyekben is megmutatkoznak, mint a pedagógusoknak járó színes diplomák ügye. A díszoklevelet azok a nyugdíjas pedagógusok igényelhetik, akik ötven, hatvan, hatvanöt, hetven vagy hetvenöt éve szereztek pedagógusi diplomát. Értesülések szerint a DK szigorítaná a színes diploma odaítélésének feltételeit. Fekete Katalin DK-s önkormányzati képviselő jelezte: szerintük csak annak kellene megkapnia az oklevelet, aki nemcsak kerületi lakos, de pedagógusi munkáját is minimum húsz évig a kerületben végezte. Hiller István MSZP-s képviselő azonban – aki az ülésen mint „pedagógus” szólalt fel – enyhített volna a feltételeken; ebben a színes diploma megszerzéséhez elég lett volna, ha helyi lakos az illető. Ezt a javaslatot a Fidesz–KDNP és az MSZP megszavazta, a Momentum, a Párbeszéd és a Jobbik, valamint a DK tartózkodott. Érdekesség, hogy a javaslatot második körben Hiller felszólalása ellenére már saját pártja, az MSZP sem szavazta meg. A pesterzsébeti MSZP-frakcióra tehát már most nagyobb hatással lehet a DK, mint saját parlamenti képviselője.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: lokal.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.