Pesti Srácok

Müller Cecília elmondta, mit kell tudni a majomhimlőről

null

Müller Cecília a TV2 műsorában elismételte a vírussal kapcsolatos tudnivalókat, hogy egy DNS vírus okozza, ezért komolyabb munka diagnosztizálni. A betegség állatról emberre terjed, először majmoknál azonosították, innen ered a neve, tényleges terjesztői azonban a rágcsálók, emberről emberre pedig ritkán, szoros kontaktuson keresztül terjed – írja a Portfolio.

A bevezető tünetek között említette a fejfájást, izomfájdalmat, a nyirokcsomó duzzanatot, ezeket követően jönnek a hólyagok, amelyek jellemzően először az arcon jelennek meg, majd szétterjednek a tenyérre és a test többi részére. A hólyagok belsejében van jelen nagy számban a vírus, amely más egyéb testváladékban is előfordulhat, ezért kell kerülni a szoros kontaktust – magyarázta.

Különlegessége a vírusnak, hogy ritkábban vihető át tárgyakkal és légúton, emellett kezeletlenül gyógyul, a hólyagok maguktól pörkösödnek, majd leválnak, ilyenkor már nem fertőzőképesek. A fertőzőképességet a tünetek kezdetétől a pörkök leszáradásáig mondják, ez átlagosan 2-4 hetes időszak. A maximális lappangási idő eddig 21 nap volt – tette hozzá Müller Cecília.

Fontos, hogy a fertőzötteket el kell különíteni, a gyanús esetekre is oda kell figyelni. A betegség elleni védőoltással kapcsolatban úgy fogalmazott az országos tiszti főorvos, hogy ez csak ott lehet indokolt, ahol nagyon sok beteg van. Itthon a fekete himlő elleni védőoltás áll rendelkezésre, ami a vizsgálatok szerint 85 százalékban véd a fertőzéssel szemben.

PestiSracok facebook image

Forrás: ATV/Portfolio; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.