Pesti Srácok

Navracsics: a kormány mindent megtesz, hogy az év végéig alá tudja írni a helyreállítási alap megállapodását

Navracsics: a kormány mindent megtesz, hogy az év végéig alá tudja írni a helyreállítási alap megállapodását

A koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós alap forrásainak folyósítását lehetővé tevő nemzeti terv aláírásához vezető folyamat bonyolult; a magyar kormány mindent megtesz, hogy az év második felében, vagy az év vége felé alá tudja írni a szükséges megállapodást az Európai Bizottsággal – jelentette ki Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter Luxembourgban, csütörtökön.

Navracsics Tibor az európai uniós tagállamok kohézióért felelős minisztereinek luxembourgi tanácskozását követően, az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta: Elisa Ferreira kohézióért és reformokért felelős uniós biztossal folytatott megbeszélésén áttekintették a feladatokat, hogy a helyreállítási alapra vonatkozó megállapodást lehetőség szerint még az idén aláírhassák. Közölte továbbá: törekedni kell arra is, hogy az uniós operatív programok, köztük a területi, a gazdasági és innovatív, vagy az emberi erőforrással kapcsolatos programok finanszírozását lehetővé tevő partnerségi megállapodásokat Magyarország és az Európai Bizottság szintén az év második felében alá tudja írni.

– közölte.

PestiSracok facebook image

Az Európai Néppárt (EPP) rotterdami, szerdán befejeződött kétnapos tisztújító kongresszusával kapocslatban Navracsics Tibor elmondta: a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) delegációjának tagjaként részvételének célja az volt, hogy megerősítse a magyar kormánykoalíciót alkotó, EPP-tag KDNP és a néppárt közötti kapcsolatokat. Közölte: Donald Tusk volt lengyel miniszterelnök, az Európai Néppárt korábbi elnöke távozásával megnyílik a lehetőség arra, hogy új időszak kezdődjön az EPP-ben. A miniszter reményét fejezte ki, hogy a Fidesz és az Európai Néppárt között intézményes kapcsolatot lehet kialakítani a jövőben, ami a teljes jogú tagságtól az együttműködésig, de a különállás megtartásával bármilyen fokozatot elérhet.

– mondta.

– tette hozzá Navracsics Tibor.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.