Pesti Srácok

Navracsics: az év második felében létrejön a partnerségi megállapodás az EU-val

Navracsics: az év második felében létrejön a partnerségi megállapodás az EU-val

A területfejlesztési miniszter a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) közgyűlését követően megtartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az év második felében a kormány megköti a partnerségi megállapodást az Európai Unióval, így megnyílik a lehetőség az uniós források kifizetésére.

Mintegy tízezer milliárd forintnyi forrás érkezik az operatív programok keretében, a vidékfejlesztési források pedig további 4 ezer milliárd forintot jelentenek – közölte Navracsics Tibor.

– tette hozzá. A politikus közölte: a megyeszékhelyek nem csupán közigazgatási központok, hanem az adott térség gazdasági központjai, így fontos, regionális szerepet játszanak a foglalkoztatás és a közszolgáltatások biztosításában. A fejlettségük meghatározza az egész régió életszínvonalát, ezért a megye- és járási székhelyek a területfejlesztés fontos alapegységei. Emlékeztetett arra, hogy 2014-ben fogadta el az Országgyűlés az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepciót, amely 2030-ig határozza meg az ország fejlesztéspolitikai céljait.

PestiSracok facebook image

Szita Károly a MJVSZ elnöke, Kaposvár polgármestere közölte, hogy a megyei jogú városi rangra emelkedett Esztergom felvételével 24 tagúra bővült a szervezet, illetve hamarosan döntenek Baja felvételéről is. Az önkormányzati vezető hangsúlyozta: a szervezethez tartozó városok vezetői megfogalmazták, hogy égető szükségük van az uniós forrásokra, amelyek felhasználására már kész tervekkel rendelkeznek. Emlékeztetett arra, hogy az ország GDP-jének egyharmada a megyei jogú városokban keletkezik, amelyekben kétmillió ember él és további milliók a települések agglomerációjában. Példaként említette, hogy a kaposvári munkavállalók, illetve középiskolások 50 százaléka nem a megyeszékhelyen él és ez a helyzet jellemző a többi városra is.

– tette hozzá. Felidézte, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter a közgyűlésen ígéretet tett arra, hogy a legfontosabb pénzügyi feltételeket, a növekvő bérek ellentételezését biztosítja a megyei jogú városok számára a 2023-as költségvetés. A továbbiakban a legjelentősebb kihívásnak az energiaárak, a gáz és a villamos energia árának emelkedését nevezte Szita Károly. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: Varga Mihály biztosította őket, hogy ha szükséges, segítséget nyújt számukra a kormány a rezsicsökkentési alap felhasználásával. Arról is szólt, hogy a közgyűlésen Lázár János építési és beruházási miniszter a segítségüket kérte az új építésügyi törvény megalkotásához.

– mondta Szita Károly.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.