Pesti Srácok

Orbán Viktor Tusványoson mondja el véleményét az orosz-ukrán háborúról

null

Július 19–24. között zajlik idén a Tusványosként emlegetett, több mint három évtizedes múlttal rendelkező Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Popa Ilona erdélyi főszervező megkeresésünkre megerősítette, hogy a tervek szerint a tábor utolsó előtti napján, július 23-án, szombaton Orbán Viktor miniszterelnök is előadást tart – írja a Krónika.

Orbán Viktor rendszeres résztvevője a szabadegyetemnek, beszédét általában nagy érdeklődés övezi, legnagyobb visszhangot kiváltó kijelentését 2014-ben tette az illiberális politika meghirdetésével. A tervezett előadások érintik a gazdaság, az energiapolitika, környezetvédelem, a Kárpát-medencei magyar felsőoktatás, kultúra, sport témakörét, ezek mellett pedig időszerű nemzetpolitikai beszélgetések is helyet kapnak. Idén kiemelt témája lesz a tábornak az ukrajnai háború, de terítékre kerül a magyarországi választások kiértékelése is. Legutóbb 2019-ben rendezték meg a tusnádfürdői szabadegyetemet, a koronavírus-járvány miatt a 2020-as és a tavalyi tábor is elmaradt.

Forrás: Mandiner ; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.