Pesti Srácok

Rendőröket, bírókat, ügyészeket és gyámügyeseket akart ölni egy tatabányai férfi

Rendőröket, bírókat, ügyészeket és gyámügyeseket akart ölni egy tatabányai férfi

Korábban gondnokság alá helyezték személyiségzavara és tudathasadásos elmebetegsége miatt azt a férfit, aki ezt követően úgy gondolta, hogy a vagyonától akarták megfosztani. A gondnoksága alatt ugyanis nem rendelkezhetett ingó és ingatlan vagyonáról, valamint a fizetése egy részéről sem – számolt be a Bors.

A súlyos mentális problémákkal küzdő, különböző drogokat is fogyasztó férfi elhatározta, hogy minden hivatalos szerven bosszút áll: a rendőröket, a bírókat, az ügyészeket és a gyámügyeseket egyaránt meg akarta ölni. A férfi ezeket a terveit a pártfogójával is közölte. Sőt elmondta azt is, hogy már vett egy katonai gyakorló fegyvert, valamint lőszereket. De arról is beszélt, hogy egy gépkarabélyt is be akar szerezni. A fegyverekkel merényletet akart végrehajtani a Kormányhivatalban. Még arra is kitért, hogy válogatás nélkül, mindenkit meg akar ölni.

A Bors mind ehhez hozzátette, hogy a gyámság alatt álló férfi az édesanyját is megfenyegette SMS-ben és telefonon egyaránt. a helyzetét súlyosbítja, hogy 2021 februárjában nagy mennyiségű dizájner drogot találtak nála. A Tatabányai Törvényszék az esettel kapcsolatban azt a tájékoztatást adta, hogy a szerdai tárgyaláson 3 év fegyházbüntetést szabtak ki a férfira, ám az ítélet ellen fellebbezett, így az nem jogerős – írta a portál.

Forrás: Bors ; Fotó: police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.