Pesti Srácok

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a békéhez erő kell

null

Hosszú idő óta először Magyarország saját nemzeti stratégiát követhet egy erős szövetségi rendszer részeként, de teljes önállósággal – jelentette ki a honvédelmi miniszter a Mandinernek adott interjújában. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a hetilap csütörtökön megjelent számában a következő időszak kiemelt feladatairól szólva azt mondta, a békéhez erő kell, amelyhez a honvédelmi feladatok vonatkozásában a 2023-as költségvetés kellő garanciát biztosít.

Rendelkezésre áll a szükséges forrás, jövőre Magyarország eléri a GDP-arányosan kétszázalékos költségvetési ráfordítási szintet, és ezt a következő években is fenntartják – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Mandinernek adott interjúban, hozzátéve: minderre a kormány döntése nyomán létrejött honvédelmi alap jelenti a garanciát.

– emelte ki, hozzátéve: a kormány előrelátóan, már évekkel ezelőtt megkezdte ezt a munkát, így nem az ukrajnai háború idején kell nekilátni a magyar hadsereg modernizációjának. Ez – mint fogalmazott – nagy előny a régiós versenytársakkal szemben. A további fejlesztések mellett pedig a jövőben nagy hangsúlyt fognak helyezni a Magyar Honvédség személyi állományának megerősítésére és megbecsülésére, továbbá a katonadiplomáciára. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: ez a szemlélet az ország NATO-tagságával kapcsolatos vállalásokat is meghatározza a következő években.

PestiSracok facebook image

– szögezte le. Ezzel együtt felhívta a figyelmet arra, hogy a NATO-tagság önmagában nem elegendő. A tárcavezető szerint Magyarország biztonsága szempontjából fontos, hogy egy önkéntes alapon szervezett, jól felszerelt és kiképzett, nagy létszámú, magabiztos és ütőképes, tekintélyt parancsoló magyar nemzeti haderő álljon rendelkezésre. A miniszter az ukrajnai háborúval kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a magyar álláspont egyértelmű: ez nem Magyarország háborúja, mi ebből a háborúból ki fogunk maradni. Magyarország – nyomatékosította – a béke pártján áll, és arra törekszenek, hogy a vérontást Ukrajnában végre hagyják abba és induljanak meg a tárgyalások.

– emelte ki. Az interjúban a sorkötelezettség visszaállítása kapcsán ismét leszögezte: békeidőben a magyar hadsereg önkéntes alapon szerveződik. Azt is elmondta továbbá, hogy a vele kapcsolatban felhozott összeférhetetlenség tekintetében a jogszabályok betartásával jár el. Miniszteri felkéréséről azt mondta: pár nappal a választás után csörgött a telefonja, és néhány óra múlva már Orbán Viktor miniszterelnök felkérte, hogy legyen Magyar­ország következő honvédelmi minisztere.

– fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Hangsúlyozta: feladata a kormány szándékának érvényesítése, a honvédség és a társadalom kapcsolatának építése, és a honvédelem ügyének a nemzetközi térben való megjelenítése. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a tárcához került sport területéről azt mondta: nem hagyomány és nemzetközi példa nélküli, hogy a sport a honvédelmi tárcához került az ötödik Orbán-kormányban. Azt mondta: célja, hogy ne csak sportnemzet legyünk, de sportoló nemzetté is váljunk. Felhívta a figyelmet továbbá, hogy sok a közös pont a honvédelem és a sport között.

– mondta a Mandinerben megjelent interjúban a honvédelmi miniszter.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.