Pesti Srácok

Szijjártó: a Nemzetközi Vöröskereszt vezetői értik és respektálják Magyarország háborúval kapcsolatos politikáját

null

A Nemzetközi Vöröskereszt vezetői értik Magyarország politikáját az ukrajnai háborúval kapcsolatban, illetve annak fontosságát, hogy a kormány nem szállít fegyvereket a konfliktusban – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Genfben, miután találkozott Peter Maurerrel, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) elnökével és Jagan Chapagainnal, a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének főtitkárával.

A tárca közleménye szerint a magyar külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a fegyveres konfliktus folyamatos biztonsági fenyegetést jelent Magyarország számára, ezért a kormány feladata ebben a helyzetben kettős.

– szögezte le, hozzátéve, hogy eddig 772 ezer ember érkezett hazánkba a szomszédos országból. Emlékeztetett rá, hogy a kormány nem engedélyezi a közvetlen fegyverszállításokat Magyarország területén keresztül, és ezáltal is biztosítja a magyar–ukrán határ és az annak túloldalán élők biztonságát, így lehetővé téve, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt a debreceni logisztikai központjából és a budapesti regionális központjából lássa el ukrajnai tevékenysége egy jelentős részét.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá. Szijjártó Péter kijelentette, hogy a kormány továbbra is minden segítséget meg fog adni a Nemzetközi Vöröskeresztnek a tevékenysége ellátásához. Tájékoztatása szerint ezt a szervezet vezetői megköszönték, értik Magyarország politikáját a háborúval kapcsolatban, értik annak a fontosságát, hogy a kormány nem szállít fegyvereket ezen konfliktusban.

– fogalmazott.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook