Pesti Srácok

Szijjártó: globális élelmiszerellátási válságot okozhat a háború generálta ördögi kör

null

Ördögi körbe lépett a világ, az Ukrajnában zajló háború globális élelmiszerellátási válságot okozhat, ami ráadásul újabb migrációs hullámok veszélyével járhat - figyelmeztetett a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.

A tárcavezető azt közölte az európai uniós külügyminiszteri tanácsülés szünetében, hogy ezt az ördögi kört négy tényező alakítja. Ilyen a háborús inflációs környezet, illetve az orosz és ukrán mezőgazdasági termelési és exportkapacitások csökkenése, s az ennek nyomán előálló áremelkedés. Ezek mellett nagyban hozzájárul a problémához az alternatív források hiánya, valamint az, hogy Oroszország, Ukrajna és Belarusz is fontos szereplője a globális műtrágyapiacnak.

- fogalmazott. Majd hozzátette, hogy jelentős energiákat felemészt a narratívákról szóló vita, pedig ehelyett inkább a megoldásra kellene koncentrálni. Szijjártó Péter tájékoztatása szerint voltak, akik arról beszéltek az ülésen, hogy még több fegyvert kell küldeni Ukrajnába.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta, aláhúzva, hogy mielőbb észszerű tervezetet kell elfogadni az orosz és ukrán exportkapacitások legalább részleges visszaépítéséről.

Ezt követően rámutatott: Oroszország és Ukrajna eddig a világ búzaexportjának 30 százalékát adta, ami a napraforgó esetében 80 százalék volt, s más fontos áruk tekintetében is fontos szerepet töltöttek be. A Világbank előrejelzései szerint mintegy 400 millió embert fenyegethet az élelmiszerellátási válság a Közel-Keleten, Afrikában és Ázsia délkeleti részén, olyan országokban, amelyek már vagy migrációs kibocsátóországok vagy komoly erőfeszítéseket kell tenniük ennek elkerülése érdekében - tudatta.

A miniszter arról számolt be, hogy Magyarország nagyjából a dupláját tudja előállítani az általa elfogyasztott élelmiszernek, de három intézkedésre még a kedvező helyzet ellenére is szükség van, hogy az embereket a lehető legnagyobb mértékben meg lehessen óvni a krízis hatásai alól. Először is fenn kell tartani az alapvető élelmiszerekre vonatkozóan bevezetett árstopot, annak eltörlése jelentősen megnövelné az inflációt. Emellett Magyarország felajánlotta, hogy elősegíti az ukrán élelmiszerszállítmányok gyors áthaladását, amely abból a szempontból rendkívül fontos, hogy a két ország közötti határ biztonságos a fegyverszállítások elmaradása miatt. Végezetül pedig erősen kell tartani, illetve meg kell erősíteni a határok védelmét, mivel a nyugat-balkáni útvonal továbbra is kedvelt a csempészek és a migránsok körében.

Újságírói kérdésre válaszolva Szijjártó Péter közölte, hogy nincs semmiféle fennakadás Magyarország kőolaj- és földgázellátásában, s a kormány nem is vár rendkívüli eseményeket ezen a téren, valamint a gáztárolók feltöltése is az előzetes tervek szerint halad. Továbbá az orosz olajfüggőség enyhítése kapcsán fontosnak nevezte a diverzifikáció lehetőségének megteremtését, amelynek sorsa azonban szerinte jelenleg nem a magyar kormány kezében van.

- mondta.

Forrás: MTI; Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.