Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarország és Banglades erősíti a nukleáris energetikai együttműködést (Videó!)

Magyarország és Banglades erősíti együttműködését a nukleáris energia területén, ugyanis az utóbbi időben világossá vált, hogy a biztonság garantálásához a lehető legnagyobb mértékű energetikai önellátásra van szükség – közölte hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.A tárcavezető bangladesi kollégáját, A. K. Abdul Moment fogadta délelőtt Budapesten, majd a közös sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a találkozó legfontosabb kérdése a nukleáris együttműködés volt.

Kiemelte, hogy Bangladesben is új atomerőmű épül, ráadásul ugyanaz a kivitelező ugyanolyan típusú reaktorokat telepít ugyanabban a pénzügyi konstrukcióban, mint a paksi bővítés esetében.

– hangsúlyozta.

PestiSracok facebook image

Nukleáris képzési megállapodás

Szijjártó Péter bejelentette, hogy nukleáris képzési megállapodást írtak alá, amelynek keretében a bangladesi hallgatók számára elérhető évi száznegyven magyarországi felsőoktatási ösztöndíjas hely közül kezdetben harmincat a leendő nukleáris szakemberek számára fognak fenntartani.

– húzta alá. Tájékoztatása szerint az együttműködés másik pillérét az atomerőmű építésével kapcsolatos tudás és tapasztalatok átadása jelenti, amelynek nyomán felgyorsítható lehet a paksi beruházás megvalósítása. Mint mondta, Bangladesben 2023-ban működésbe lép az első, 2024-ben pedig a második reaktorblokk, és rendkívül fontos lehet az építési és üzemeltetési tapasztalatok átadása.

– fogalmazott.

Nőtt a magyar–bangladesi kereskedelem volumene

A miniszter végezetül rámutatott, hogy a kétoldalú kapcsolatok minél hatékonyabb fejlesztéséhez személyes jelenlétre van szükség, ezért a kormány konzuli képviseletet nyitott Dakkában, amely éppen most kezdte meg teljes spektrumú működését. Mint közölte, ezt a dinamikusan bővülő kereskedelmi együttműködés is indokolja, miután tavaly 40 százalékkal nőtt a magyar–bangladesi kereskedelem volumene, a magyar élelmiszer- és gyógyszeripari, vízügyi technológiák pedig továbbra is rendkívül keresettek a dél-ázsiai országban.

A politikai stabilitás segítette a gazdasági fejlődést

A. K. Abdul Momen a két ország kapcsolatát méltatta, és arra is kitért, hogy a politikai stabilitás nagyban segítette a gazdasági fejlődést mind Bangladesben, mind Magyarországon, illetve köszönetet mondott a koronavírus elleni vakcinák adományozásáért a budapesti kormánynak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.