Pesti Srácok

Visszautasítja a Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége Márki-Zay megalázó és sértő kijelentéseit

Visszautasítja a Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége Márki-Zay megalázó és sértő kijelentéseit

Megalázó és sértő kijelentést tett Márki-Zay Péter, a volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt a védőnőkre, annak nincs semmilyen szakmai és tényalapja – mondta a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének elnöke csütörtökön, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, arra reagálva, hogy Márki-Zay Péter a világon egyedülállónak számító védőnői hálózatot „haszontalan hungarikumnak” nevezte és a hálózat felszámolását helyezte kilátásba még a kampányban.

Várfalvi Marianna közölte: a magyar védőnők 107 éve dolgoznak minden településen a családokért, ráadásul azokért, akik az adott élethelyzetükben támogatásra, segítségre szorulnak.

– hangsúlyozta a szakember, hozzátéve, hogy ezért esett rosszul neki az, amit Márki-Zay Péter mondott a védőnőkről. Hozzátette, hogy a védőnők teljesítménye is mellettük szól, hiszen Magyarországon minden gyermek be van oltva, minden újszülöttet meglátogatnak, minden várandós nőt gondoznak, sőt, az Ukrajnából menekült anyákat is fogadják.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.