Pesti Srácok

A korábbi főpolgármester-helyettes szerint már felélte többletét a főváros

null

Még mindig nem tudni, mi lett azzal a kétszázmilliárdos többletforrással, amelyet az előző városvezetés hagyott hátra – mondta Bagdy Gábor, a Fidesz–KDNP fővárosi képviselője, korábbi főpolgármester-helyettes a Magyar Nemzet pénteki számában olvasható cikkben.

A politikus a lapnak azt mondta, hogy 2019-ben az új vezetés kétszázmilliárd forintot örökölt értékpapírban, készpénzben a Tarlós István vezette korábbi vezetéstől. A politikus úgy vélte, hogy azóta ezt az összeget élik föl Karácsony Gergelyék: 2020-ban 87 milliárd forintos hiánya volt Budapestnek, akkor azt ebből a tartalékból fedezték. Ezek után jött a 2021-es költségvetés, amelynek beszámolóját nemrég tárgyalta a közgyűlés: ebből kiderül, hogy ebben az évben 63,5 milliárd forintos hiánya volt a fővárosnak.

Bagdy Gábor szerint látható, hogy a kiadások meghaladták a bevételeket, nagyrészt a koronavírus-járvány okozta recesszió és az energiaválság, valamint a felelőtlen, koncepció nélküli gazdálkodás miatt. Emlékeztetett arra, hogy tavaly a tervezetthez képest még így is 15 milliárd forint többlete volt a városvezetésnek az iparűzési adóból. Így – mint mondta – nem vehető komolyan Karácsonyék állandó panaszkodása, miszerint nincs pénze a fővárosnak.

A politikus arról is beszélt, hogy a főpolgármester stábjának a jogszabályok miatt működési többletet kellett tervezniük, így fiktív bevételekkel indultak neki az évnek. Mint mondta, beterveztek egy 32 milliárdos hitelt és egy húszmilliárdos állami támogatást, amelyről csak az állam nem tudott. Szerinte valójában a városvezetés nincsen abban a helyzetben, hogy hitelt vegyen föl, hiszen folyamatosan többet költ működésre, mint amennyi bevétele van.

PestiSracok facebook image

Bagdy Gábor megjegyezte: a főpolgármester két és fél évig a nagypolitikával foglalkozott, és a stábja is követte őt. Szerinte ad hoc döntések születnek, amelyek helyett át kellene állni stratégiai gondolkodásra.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.