Pesti Srácok

A nagy antiszemita felháborodás közepette nem árt megjegyezni: hazánkban nem kell a zsinagógákat gépfegyverrel védeni, mint Nyugaton

null

A Váci Zsidó Hitközösség vezetője, Turai János visszautasította a miniszterelnököt ért antiszemita vádakat, amelyek a kormányfő tusványosi beszédét követően láttak napvilágot. A vallási vezető emlékeztetett, hogy Magyarországon már nem kell félniük a zsidó közösség tagjainak, valamint megjegyezte: éppen a zsidólistázó Gyöngyösi-féle Jobbik, valamint az ő szövetségeseik jajveszékelnek.

– nyilatkozta Turai János egy interjúban, amelyet a Mandiner szemlézett. A Váci Zsidó Hitközség elnöke visszautasította a miniszterelnököt érő vádakat, kifejtve: véleménye szerint „azért kell egyben maradnunk a Kárpát-medencében, mert saját történelmünk van, és meg akarunk maradni nemzetállamnak”. Kiemelte:

PestiSracok facebook image

Emellett kitért arra is, hogy a Mazsihisz tiltja a hitközségeknek, hogy politizáljanak, amivel nem ért egyet. Továbbá Turai hangsúlyozta, hogy holokauszttúlélőként tudja, hogy milyen az, amikor a zsidóság valóban veszélyben van.

– tette hozzá. Mint Turai jelezte, Magyarországon egy zsidó reneszánsz zajlik, és nem olyan a zsidóság helyzete, mint Franciaországban, mivel hazánkban nem kell a zsinagógákat géppisztollyal védeni, Párizs vagy Berlin bizonyos részein pedig egy zsidó ma már nem mehet végig kipát viselve.

– húzta alá a Váci Zsidó Hitközség vezetője.

Forrás: Mandiner

Ajánljuk még