Pesti Srácok

A szövetségi állam akkor is segít abortálni a magzatokat Biden új rendelete alapján, ha a tagállamok máshogy döntenek

A szövetségi állam akkor is segít abortálni a magzatokat Biden új rendelete alapján, ha a tagállamok máshogy döntenek

Joe Biden amerikai elnök rendeletet adott ki pénteken az abortuszt végeztetni akaró nőknek nyújtandó szövetségi segítségről, miután az amerikai legfelsőbb bíróság két héttel ezelőtt érvénytelenítette a Roe v. Wade döntést, vagyis a bíróság szövetségi szinten hatályon kívül helyezte az abortuszjogot, lehetővé tette a tagállamok számára, hogy maguk döntsenek arról, betiltják-e az abortuszt.

A hírügynökségek szerint a demokrata párti elnök a pártjabeliek nyomása hatására cselekedett. Biden közölte, hogy ennyit tehetett, és tudja, hogy a rendeletnek csak korlátozott hatása lehet.

– mondta.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki az elnök sajtótájékoztatóján, amelyen sokat idézett a döntéssel egyet nem értő bírák érveléséből.

– tette hozzá. A rendeletben az elnök utasította az egészségügyi minisztériumot, hogy tegye szélesebb körben elérhetővé azokat az abortusztablettákat, amelyeket jóváhagyott a szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóság (FDA). Szakértők szerint azonban a tabletták még évekig csak vényre lesznek kaphatók. Azokban az államokban, amelyekben már korlátozták a hozzáférést ezekhez, az elnöki rendelet hatástalan lesz. Biden ezenkívül arra utasította az igazságügyi minisztert és fehér házi tanácsadóit, hogy toborozzanak olyan ügyvédi csapatot, amely ingyen ad tanácsot abortuszt végeztetni akaró nőknek és az abortuszt végző orvosoknak.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.